Az alábbiakban az a 2013-as szöveg látható, ahogyan a baráti-munkatársi társaságban 2013-ban megfogalmaztuk az útbaIGAZító alapötletét. Akkor – területi korlátozás nélkül – küllföldön történő vállalkozás-alapítás, vállalkozás-bővítés céljára létrehozott tanácsadó-szolgálatban gondolkodtunk.

A szövegen (a vezetéknevek kihúzásán kívül) semmit nem változtattam. Ahogyan az alább látható címből kiderül: minden “példa”, link, cégnév stb. a fantázia terméke. Ez a szöveg tehát magunk között, “beső használatra” készült. Remélem, hogy az Olvasót nem zavarja a társaság “szokásos stílusa”…

Tipikus (egyelőre: elképzelt) tevékenységek

az útbaIGAZító Stúdió mindennapjaiból:

Részlet a nyilvános fórumból:

Aggódó nagymama kérdésére azt a megnyugtató tájékoztatást tudjuk adni, hogy Skócia az Egyesült Király­ság része: a munkaügyi helyzet lényegében azonos Anglia és a többi, az Egyesült Király­ság­hoz tartozó ország helyzetével. Semmiképpen nem fordulhat elő, hogy „azok a skótok” nem fizetik ki a munkabért vagy a meg­ál­la­podás szerinti juttatásokat. A munkaszerződés megkötésekor persze fi­gyelni kell – mint a világon mindenütt.

Bosszankodó unoka felvetésére csak annyit mondhatunk, hogy valakit megérteni akkor is lehet, ha egyetérteni nem tudunk vele… Nagymamit meg kell nyugtatni, kedves szavakkal, a kiutazás után sok üzenettel – egyébként pedig, természetesen, önnek a saját életét kell élnie, elsősorban önmagáért, párjáért, gyermekeiért vállalt felelősséggel. Amit a korábbi nemzedékektől kaptunk, azt nem vissza­felé, hanem előrefelé kell törlesztenünk.

[A válaszok az útbaIGAZító munkatársainak véleményét tükrözik. Megfontolni őket: célszerű; gon­dolkodás nélkül elfogadni: tilos!]

Mennyi az annyi?” jeligére: beküldött üzleti tervét szakértőnk szívesen véleményezi. Ön a kö­vet­ke­ző három lehetőség közül választhat:

  1. Regisztráljon Vállalkozói Klubunkba valós névvel és mail-címmel: ebben az esetben hozzá­férhet szakértőnk elérhetőségéhez és személyes levelezéssel megállapodhat vele a részletes tanácsadás díjában.

  2. Évenkénti 9.900 forintért VIP tag lehet: ebben az esetben a szakértőnk évente fe­le­lős mó­don meg­vizsgálja az ön üzleti tervét, hogy megfelel-e a jogi és számviteli előírásoknak.

  3. Évenkénti 35.900 forintért Kiemelt VIP-tag lehet: ebben az esetben a jogi és számviteli elő­írásoknak való megfelelést a szakértőnk az év során akárhány alkalommal, minden egyes változás esetén megvizsgálja; továbbá kérés nélkül értesítést küld önnek, amennyiben az év során olyan jogi, számviteli, adózási stb. változás következik be, amely az ön üzleti tervét érintheti.

Jelezzük, hogy a jó üzleti terv önmagában még nem garantálja a vállalkozás sikerét. Fontolja meg annak az előnyeit, ha vállalkozásfejlesztési és marketing-elképzeléseit erre sza­ko­sodott pro­fesszi­o­ná­lis szakemberekkel vitathatná meg és az ő segítségüket vehetné igénybe. A sok ügyfelünk által di­csért „Aranytojást Tojó Strucc” Kft […elérhetőség…] a honlapunkon ke­resz­tül rá­juk találó ügy­fe­lek­nek egy óra ingyenes konzultációt és 15% kedvezményt nyújt, csakúgy, mint az útbaIGAZító tan­anyagait készítő Life-Tailored Learning Ltd […elérhetőség…].

Életem nagy lehetősége” jeligére: a döntés természetesen az öné; de mi csak olyan állás­köz­ve­tí­tő­ben bíznánk, amelyik

  • nemcsak postafiókot és mail-címet ad meg, mint az ön által talált állásközvetítő, hanem cég­nevet, postai címet (telephelyet) és te­lefonszámot;

  • megtaláljuk a cégjegyzékben (azon a telephelyen, amelyet megadott);

  • és nem kér pénzt a puszta nyilvántartásbavételért.

Amilyen bizalmatlanok vagyunk, még az interneten is megkeresnénk a céget, és ha nincs kiforrott hon­lapja, hanem egy ingyenes felületen jelenik meg oda nem illő hirdetésekkel, mint az ön által ta­lált állásközvetítő, akkor a gyanakvásunk erősödne; ha pedig olyasmit olvasnánk róla, mint az ön által talált állásközvetítőről a http://www.kinostortenetek.hu oldalon, akkor óvakodnánk tőle…

Elindulnék” kérdésére be kell vallanunk: egyik munkatársunknak sincs tapasztalata arról, hogy milyen költséggel lehet Thaiföldön vállalkozást alapítani. Ha ilyen kérdésünk volna, a „Tág Világ” Vál­lalkozásfejlesztő Irodához fordulnánk. […elérhetőség…] (Ha a honlapunkon látható linken ke­resz­tül keresi meg őket, 15% kedvezményt kap a szolgáltatásaik árából.) Arra a kérdésére azonban, hogy a thaiföldi titkárnők munkakörébe beletartozik-e az ön által sejtett többlet-szolgáltatás, va­ló­színűleg ez az iroda sem tud válaszolni. De tudja, mit? Kérdezze meg őket!

Hír, de tés

2013. január 20., vasárnap; 0 óra 1 perc:

Mint valamennyi Havi Nagy Rendezvényünk esetében: most is a rá következő nap első percében máris meghirdetjük a következő Havi Nagy Rendezvényt!

Szokásos helyszínünkön, a Fővárosi Állat- és Növénykert víziló-röptető ketrecében (rossz idő ese­tén: a Majomházban) 2013. február 16-án, szombaton találkozunk Februári Nagy Vendégünkkel, aki Frederic Dirty (Piszkos Fred) hajóskapitány, világutazó és szabadulóművész!

Ezzel Januári Nagy Vendégünk bekerül a Pantheonba [a Pantheon, talán nem meglepő módon, a honlap Pantheon gombjával érhető el]; itt, a rendezvényeink kezdőlapján pedig megjelenik a Feb­ruári Nagy Vendég, a szokásos menüpontokkal: Életrajz, Nagy Vendégünk Nagy Mondásai; Miről szól a Havi Nagy Rendezvény.

    1. 14:00-16:00: Előadás az aulában, szinkrontolmácsolással, száz résztvevővel. A végén 15-20 percben kérdések, hozzászólások. [Az egészet videóra vesszük.] Jegyek 18.990 forintos árakon kaphatók; mai rendelés esetén 20% engedmény!

    2. 16:30-18:30: Állófogadás ugyanott, a VIP-résztvevők számára: legfeljebb 30 fő. A VIP-jegyek ára 47.300 forint (az előadáson való részvételre is jogosít). [A szinkrontolmács végig rendelkezésre áll; a házigazdák ügyelnek arra, hogy a Vendéget senki ne kösse le túl hosszan: sokan hozzá tudjanak férni.]

    3. „A Vendég Vendégei” program: legfeljebb 6 fő, a jegyek ára 140.000 forint (az előadáson és az állófogadáson való részvételre is jogosít). A résztvevők a Ven­dég­gel együtt limuzinnal mennek a Vendég szállodájába (kis városnéző ke­­­vel, amely egyben az informális beszélgetések ideje), ahol elegáns külön­terem­ben beszélgetnek, amíg a Vendég ennek véget nem vet; közben a személyzet lesi a kívánságaikat. A Vendég és a résztvevők személyes ajándékokkal lepik meg egy­mást. [A Vendég például a saját könyvéből ad egy-egy névre dedikált pél­dányt, az alkalom illő (dicsekvésre alkalmas) megemlítésével a dedikációban. A résztvevő pedig megajándékozhatja a Vendéget a cége almanachjával, dísz­do­bo­zos termékével (gyárkémény, marhatrágya, atommag, elmegyógyintézeti el­­tás­ra jogosító voucher: ki mit gyárt, forgalmaz, szolgáltat) – remélve, hogy a Ven­dég kapcsolatokhoz, meg­rendeléshez segíti az általa „képviselt” országban, ré­gió­ban.] Vala­mennyi résztvevőről a Vendéggel közös dedikált fénykép készül.

    4. Másnap délelőtt: a Vendég „Mindenki Egyeteme” stílusú előadása az aulában: fel­sőoktatási hallgatók, oktatók, az adott szakterület szakemberei jelentkezhetnek jóelőre, „motivációs levél” beküldésével: miért akarja a Nagy Vendéget meg­hall­gatni. Így áll össze a résztvevők fele; ezen kívül jelen lehet a sajtó és lehetnek protokoll-vendégek. Videófelvétel készül.

Közben a korábbi Nagy Vendég előadásán készült videófelvétel tízperces összefoglalója ingyen, a teljes felvétel percenként 5 forintért megtekinthető a honlapon (a teljes kétórás felvétel tehát 600 forintért; letölthető 900-ért); az állófogadáson készült videóból minden egyes résztvevő számára készül egy tízperces összefoglaló, amelyben legalább 5 percig ő beszélget a Nagy Vendéggel: ezt DVD-n megveheti 4.990 forintért; … továbbá a videófelvételekből évente tematikus összefoglalók jelennek meg: „Európán kívül”: válogatás a Nagy Vendégek tengerentúli tapasztalataiból; „Utólag már nevetünk”: válogatás a buktatók történeteiből; „A külföldi álláskeresés titkai”: összeállítás az előadások ehhez kapcsolódó jelenteiből; „Hány bőre van a rókának”: vállalkozásunk története ké­pek­ben (kifesthető verzió: ajándék színes ceruzával).

Fel történő hívás

Keressük azokat a jó nyelvtanulási lehetőségeket, amelyeket bátran ajánlhatunk az érdeklődőknek. Kér­jük honlapunk látogatóit, hírlevél-olvasóinkat és klubtagjainkat: írják meg nekünk, hogy melyik nyelvtanulási honlappal, vállalkozással, magántanárral voltak jó tapasztalataik!

Archívum is meg aktuál is:

Iratkozzon fel díjtalan hírlevelünkre!

Névvel és valós mail-címmel történő feliratkozása után klubtagunk lehet! Klubjaink: Vállalkozói (a külföldi vállalkozások kérdéseiről beszélgetünk); Családi (a család külföldi életéről beszélgetünk); Hozzátartozói (az itthon maradt hozzátartozók klubja). Több klubba is jelentkezhet! A klubtagok közvetlen üzenetet írhatnak szakértőinknek és a többi klubtagnak.

VIP-klubtagság: [satöbbi, satöbbi]

Heti internetes stúdióbeszélgetéseink:

  • hétfőnként 20 órától 21 óráig: Menni vagy maradni? Jelentkezzen ön is résztvevőnek: al­kal­manként 3 stúdió-vendég oszthatja meg gondolatait, aggodalmait, vágyait a stúdió­beszél­getés háziasszonyával, F… Eszterrel!

  • szerdánként 18 órától 19 óráig: Intéznivalók labirintusában. Jelentkezzen ön is részt­ve­­nek: alkalmanként 3 stúdió-vendég mesélheti el a történetét és kérhet ügyintézési tanácsot a stúdióbeszélgetés háziasszonyától, dr. M… Kitti jogásztól!

A régebbi stúdióbeszélgetések ötperces összefoglalói ingyenesen megtekinthetők. Az 1 hónapnál régebbi archív stúdióbeszélgetések teljes megtekintése 120 Ft; minden ötödik, 1 hónapnál régebbi archív stúdióbeszélgetés megtekintése (ugyanazzal a bejelentkezési névvel) díjmentes. VIP-klub­tagjaink számára valamennyi, 1 hónapnál régebbi archív stúdióbeszélgetés megtekintése díjmentes.

Az 1 hónapnál nem régebbi archív stúdióbeszélgetés megtekintése és az éppen folyó stúdió­beszél­ge­tés online megtekintése 600 Ft; VIP-klubtagjaink számára 30% kedvezmény. Chat-jellegű hozzá­szólásra jogosító részvétel: 900 Ft; VIP-klubtagjaink számára 30% kedvezmény. A hozzászólásokat moderátorunk fogadja. Nem garantáljuk, hogy minden hozzászólás eljut a stúdióbeszélgetés részt­vevőihez! A moderátor valamennyi hozzászólásra válaszol; lehetőleg a műsoridő alatt, de legkésőbb másnap. Bérlet: negyedévre 6.000 Ft; fél évre 10.000 Ft; egész évre 15.000 Ft; VIP-klubtagjaink számára 30% kedvezmény. A bérletek valamennyi archív stúdióbeszélgetés korlátlan számú meg­te­kintésére és az épp folyó stúdióbeszélgetések meg­te­kintésére is jogosítanak; az épp folyó be­szél­ge­tésekhez való chat-jellegű hozzászólás lehetőségével együtt.