Elnézést kell kérnem…

Nem hiszem, hogy a magam tulajdonságai bárkit is különösebben érdekelnének – de van egy tulajdonságom, amelyre sajnos fel kell hívnom a figyelmet. Pontosabban: a figyelmet önkéntelenül is rendszeresen felhívom rá; feszültséget háríthat el, ha elmagyarázom.

Rettenetesen rossz az arc- és névmemóriám.

Tanár létemre ez különösen kellemetlen. Volt rá eset, hogy a tavaszi szünet idején nem ismertem meg diákokat, akiket szeptember óta tanítottam. A büfében rámköszöntek és valahogyan ismerősnek tűntek, de nem tudtam, hogy honnan. Aztán elkezdődött az óra és bejöttek a tanterembe… Nagyon kínos volt.

Szóval: ha önnel már megismerkedtem egy konferencián, szakmai rendezvényen vagy bárhol és legközelebb mégsem ismerem fel: kérem, ne haragudjon érte. Ha találkozunk és látszik rajtam, hogy sejtelmem sincs, honnan is ismerhetjük egymást: kérem, ne mosolyogjon meg, hanem emlékeztessen tapintatosan.

Elég nekem a magam baja: évtizedek alatt kialakult szakmai kapcsolatokat nem tudok gyümölcsöztetni, mert kétségbeesett csodálkozással forgatom a kezemben a pár hónapja kapott névjegyet; emberi kapcsolataim mennek tönkre, mert nem hozom szóba azt, amit kellene, de szóbahozom azt, amit tilos volna…

Reménykedem, hogy ön, ha találkozunk, elnézően fogja kezelni ezt a helyzetet. De… bocsásson meg… honnan is ismerjük egymást?