A gondolataimban

/Új noteszlap a motiválásról és a manipulálásról

Új noteszlap a motiválásról és a manipulálásról

Photo by Samuel Zeller on Unsplash

Egyik kedves jóbarátom úgy döntött, hogy igyekszik „nem hatni” a gyermekeire, mert azt „káros befolyásolásnak”, a személyiségükbe való mesterséges beavatkozásnak tartja. Ő nem akarja „manipulálni” a gyermekeit!

Aha.

Eszerint rábízza a TV-reklámokra és az óriásplakátokra, a politikusok nyilatkozataira és a postaládánkat megtöltő szórólapokra, valamint a napi életben felbukkanó ezer véletlenre, hogy azoké legyen a kizárólagos hatás.

Azoké, amelyek nyíltan, le sem tagadva igenis manipulálni akarnak!

Ezzel tehát a felsorolt és fel nem sorolt szándékos manipuláló hatásoknak nyit nagyobb teret, ezeknek enged kontrollálatlan hatást.

Ez még akkor is furán hangzik, ha megvalósítható; de ő a maga viselkedésével akkor is felmutat valamiféle élet-modellt, ha nem akarja, vagy talán észre sem veszi. Ez lenne a helyes viselkedés?

Csak addig, amíg az ember nem tud különbséget tenni a motiválás és manipulálás között, és annyira irtózik az utóbbitól, hogy inkább az előbbit is elutasítja.

Hadd ajánljam ezt a (többféle forrásból is hallható) meghatározást:

Manipulálás: ha valakivel elhitetjük a saját célunkról, hogy az az ő célja: ha rávesszük, hogy azt tegye, ami nekünk jó, és közben higgye azt, hogy ez neki jó.

Motiválás: ha segítjük abban, hogy tisztázza a saját céljait és abban, hogy a saját céljai megvalósításáért dolgozzon.

Saját célokról, tényleges érdekekről van szó és nem pillanatnyi ötletekről: szükségletekről és nem igényekről.

A nyilvánvaló esetekre mindenki sok példát tudna mondani. A határesetek az igazán érdekesek – mert kiderül belőlük, hogy a motiválás-manipulálás felosztás nem mindig egyértelmű; és nem is mindig azonos a jó-rossz felosztással.

A klasszikus példával élve: amikor a totyogó gyereknek azt mondjuk, hogy azért ne érintse meg a befűtött kályha vasajtaját, mert „nem szabad” és kész – ez egyértelmű manipuláció, hiszen nem tudom, csak feltételezem (bár persze nagyonis alapos okkal feltételezem), hogy a gyermek célja a fájdalom és sérülés elkerülése.

De bocsánat: ha meghallgatjuk okos és többségükben nyilvánvalóan jó szándékú menedzserek és politikusok, jövőkutatók és lokális világmegváltók egymásnak néha szögesen ellentmondó tanácsait, ott se lehet kétségünk afelől, hogy többnyire nagyon őszinte meggyőződéssel hiszik, hogy amit mondanak, az a másik ember céljaival egybevág. A legnagyobb diktátorok és a legnagyobb maffiózók az emberiség jótevőinek hitték magukat, igazán, őszintén, becsülettel (még ha ezek a szavak az ő számukra nem is jelentették ugyanazt, mint amit az Értelmező Szótárban találunk róluk).

Az általam kifejlesztett módszertan, az élethelyzethez igazított tanulás művelésekor szerencsés helyzetben vagyunk: felnőtt (tehát elvileg: saját céljaikat magukban feltárni tudó, célszerű viselkedésre képes), mentálisan egészséges emberekkel foglalkozunk. De gondoljunk arra, hogy a másik ember tapasztalatainak, környezetének, az élete korábbi eseményeinek, a másik ember én-képének ismerete nélkül nem tudhatjuk, csak sejthetjük, hogy az ő számára mi jelent értéket, mi jelent célt.

Nem tudok jobb megoldást, mint hogy a fenti meghatározás-párt újból és újból az emlékezetünkbe idézzük; és ha elbizonytalanodunk, akkor nyugodtan folyamodhatunk a legegyszerűbb (bár ritkán használt) eszközhöz: ahelyett, hogy magyaráznánk, amit mi gondolunk – kérdéseket tehetünk fel, amelyekre a másik ember adhatja meg a saját válaszait.

2019-02-20T15:31:37+00:00

Szóljon hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..