Azt gondolom, hogy rendkívüli károkat okoz a verseny és a versengés összetévesztése, összemosása.
Látszólag csak a megfogalmazásban van a különbség: azt akarom-e, hogy célba érjek az élet nagy tájékozódási futóversenyén, vagy azt, hogy a többieket legyőzzem. A gondolkodásom és a tevékenységem azonban egészen más lesz aszerint, hogy mire törekszem. Az első esetben egyre jobban akarok tájékozódni és egyre gyorsabban akarok futni. A második esetben annak is meg kell fordulnia a fejemben, hogy hogyan tudnám elérni, hogy a többiek ne tájékozódjanak olyan jól és ne fussanak olyan gyorsan… és ha a szabályok megengedik, lesz, aki megkísérli csábító ajánlatokkal rábeszélni a többi versenyzőt némi „lazításra”, eldugja vagy elrontja a térképüket, vagy akár rajzszöget szór eléjük: hiszen nemcsak a saját maga gyorsítása, hanem a többiek lassítása is ugyanolyan eredménnyel jár a versenyző számára!
Ennek az utóbbinak nem az az oka, mintha bárki is rossz akarna lenni a többiekhez – hanem az, hogy abban a pillanatban, ahogy valakinek a többiekhez képest kell eredményesnek lennie (vagyis abban a pillanatban, ha az értékelés norma-orientált (erről is szól az Új noteszlap a tanulás eredményének értékeléséről), valóban előnyt jelent számára a többiek lemaradása!
Mindenképpen lesz, aki ezt kihasználja – tehát hosszabb távon azok maradnak versenyben, akik kihasználták, a szabályok (és a szabály-hézagok) által megengedett maximális módon.
Ismétlem: ez nem egyes személyek jóakaratán, szabálytiszteletén, korrektségén vagy ezek hiányán múlik: nagyobb populációban mindig lesznek ügyeskedők, akik a szabályok és szabály-hézagok lehetőségeit a maximumig kihasználják nemcsak a saját hasznukra, hanem a többiek kárára is. A norma-orientált mérés pedig nekik kedvez: egy idő után belőlük fog állni az (újonnan bekapcsolódók számára mintát, példát jelentő) élmezőny!
A norma-orientált mérés azoknak kedvez tehát, akik ahelyett, hogy (az egyre jobb eredményért) versenyeznének, (a többiek legyőzéséért) versengenek.
Ha pedig abból indulunk ki, hogy ami nem tilos, az szabad, akkor ez a hatás megakadályozhatatlan. Akármilyen szabályokat fogalmazunk meg, azoknak mindig lesznek határeseteik, lesznek hézagaik, nehezen értelmezhető kombinációik – a Gödel-féle nemteljességi tételek feltételének megfelelő (azaz a gyakorlatban szinte bármelyik) axiómarendszerben fel lehet tenni olyan kérdést, amely az adott axiómarendszeren belül megválaszolhatatlan. Aki pedig ilyent kihasznál: előnyhöz jut.
Azt próbálom kifejezni, hogy miközben a versenyt, mint a fejlődés motorját dicsőítjük és támogatjuk, a szabályaink valójában a versengésnek kedveznek (azaz annak, amikor azonos előnyt jelent, ha valaki a saját teljesítményét fokozza, mint ha a többiekét akadályozza) – és ez így van minden olyan esetben, amikor norma-orientáltan mérünk.
Nem kötelező ebben (sem) egyetérteni velem, mint ahogyan abban sem, hogy együttműködés esetén mindenki többet nyerhet, mint rivalizálás esetén a győztes. Azt viszont mindenképp javaslom, hogy amikor valami okból norma-orientált mérést választunk, gondoljunk mindig erre a hatására is.
Az eredeti noteszlapok Gerő Péter: Az élethelyzethez igazított tanulás című tankönyvében jelentek meg (ZMNE, Budapest, 2008)