Társadalomépítés

/Olyan márpedig nincs, hogy egy politikus hazudik

Olyan márpedig nincs, hogy egy politikus hazudik

Photo by rawpixel on Unsplash

Soha még nem kérdeztem politikustól olyasmit, hogy hány óra van, vagy mennyi kétszer kettő, meg hogy ha feldobják, fehér, ha leesik, tojás, mi az – vagyis olyasmit, aminek az igazság-tartalma egyér­telműen eldönthető.

Ennek ellenére határozottan állítom, hogy a politikusok – legalábbis, amikor politikusként nyilvánul­nak meg, márpedig ez az írás csakis arról szól – nem hazudnak: képtelenség, hogy hazudjanak.

Már a kérdésnek sincs értelme, hogy vajon hazudnak-e.

Hadd kérdezzek valamit. Képzeld el, kedves Olvasóm, hogy versenyző vagy, bármilyen sportágban. Verseny van és ezúttal nem szerepelsz valami jól: lehagynak vagy megütnek, gólt rúgnak neked vagy leverted a lécet – szóval nem állsz nyerésre. Ott ül az edződ, és bekiabál neked: „Jó vagy! Hajtsál egy kicsit: meg tudod fordítani az eredményt! Te vagy a győztes!” Hajtasz hát… és veszítesz.

Ez az edző akkor hazudott? Azt mondta, hogy meg tudod fordítani az eredményt, de nem tudtad. Azt mondta, hogy győztes vagy, és nem lettél az.

Nem: szó sincs róla, hogy az edző hazudott volna. Formailag ő azt mondta, hogy fordíthatsz és hogy győzhetsz – de a szavainak a tényleges tartalma ennyi volt: „Hajrá!” Formailag olyan, mintha állított volna valamit, közölt volna valamit – de tartalmilag annyi történt, hogy biztatott, motivált téged.

Tegyük fel (ami valószínű), hogy az edző tulajdonképpen nagyon jól látta, hogy aligha van esélyed. Hát akkor sem hazudott? Nem, mert nem is állított semmit. Formailag állítás, tartalmilag viszont annyi köze van a „kemény tényekhez”, mint amikor a szurkoló azt mondja, hogy az ő csapata a leg­jobb (noha legutóbb kikapott), vagy a szülő azt mondja, hogy az ő gyereke a legszebb és legrende­sebb (noha épp most kente össze magát a zsírkrétával), vagy a rajongó azt mondja, hogy az ő kedvenc énekese a sztár (miközben száz más rajongó mondja ugyanezt száz más énekesről). Vagy amikor a po­litikus azt mondja, hogy „a mi nemzetünk különleges, és ezért különleges megítélést érdemel” – pe­dig az adott nemzet pontosan annyira különleges, mint mindegyik másik, és ezért pontosan olyan megítélést érdemel, mint mindegyik másik.

Ez nem hazugság. Nem is igazmondás. Ezek a fogalmak egyszerűen nem alkalmazhatóak rá.

A politikusi megszólalás nem arról szól, hogy a politikus Nagy Igazságokat közöljön a világegyetemről, hanem arról, hogy biztasson, motiváljon – mozgósítson.

Ha azzal tud a legjobban mozgósítani, hogy „Mi soha nem hazudunk!”: akkor azt kell mondania. Ha azzal tud a legjobban mozgósítani, hogy „Mostanáig hazudtunk!”: akkor azt kell mondania. Ha azzal tud a legjobban mozgósítani, hogy „Minden rendben van!”: akkor azt kell mondania. Ha azzal tud a legjobban mozgósítani, hogy „Nagy a baj!”: akkor azt kell mondania.

Megkérdezni, hogy ez igaz-e vagy hazugság-e: ez olyan, mintha megkérdeznénk, hogy a halványlila színnek jó vagy rossz szaga van-e. Egyik sincs; de ha azt mondanánk, hogy szagtalan, az se volna pon­tos – mert nem arról van szó, hogy a halványlila szín szagtalan, hanem hogy nem is lehet megkérdez­ni, nincs is értelme vizsgálni, hogy van-e szaga: ez kívülesik az értelmezési tartományán (hogy az egy­kori iskolai matematikaórák egyik szép kifejezését felidézzem).

Aki azt veti egy politikus szemére, hogy amit mond, az nem tényszerűen igaz, úgy viselkedik, mint aki a színészen kéri számon, hogy miért mondta azt, hogy ő dán királyfi, és miért tett úgy, mintha meg­halt volna, amikor lám: teljesen élve jött ki meghajolni.

A politikus szava – amikor politikusként beszél – nem tudományos megállapítás, hanem biztatás, mo­tiválás, mozgósítás – reklám. Megkérdezni, hogy hazudik-e vagy igazat mond-e, pontosan olyan értel­metlenség, mint mondjuk egy tévéreklám egy-egy mondatáról megkérdezni, hogy tényszerűen, „tu­dományosan” megállja-e a helyét. Igaz-e, hogy X öblítőszer valóban a tavasz frissességét hordozza? (És igaz-e a ki nem mondott, de sugallt állítás, hogy a többi öblítőszer pedig nem?) Igaz-e, hogy Y au­tótípus a felelősen gondolkodó családok autója? (És igaz-e a ki nem mondott, de sugallt állítás, hogy a többi autótípus pedig nem?) Igaz-e, hogy a kutyán kívül a könyv az ember legjobb barátja? (Ez igaz, mert – ahogyan az interneten keringő megállapításból tudjuk – a kutyán belül sötét van az olvasás­hoz.)

Hej, szép világ lenne, ha legalább néha-néha látnánk olyan reklámot is, amelyik logikai érvekkel akar „eladni” valamit… Biztosan vannak ilyen kísérletek; mivel azonban a reklámok hatékonyságát gondo­san mérik, sajnos bizonyítva láthatjuk, hogy mindegy (pontosabban, ahogyan megállapítottuk, fel sem vethető), hogy a reklám szövege tényszerűen igaz-e, mert a reklám szövege nem tudományos megállapítás, hanem biztatás, motiválás, mozgósítás.

Akárcsak a politikus(ként megnyilvánuló ember) szava.

Amit számon lehet kérni a politikus beszédén: hogy ez a reklám tisztességes-e.

A többi reklám esetében is ugyanez a kérdés. Ha beveszem a gyógyszert, amelyet fejfájás elleniként reklámoznak, vajon attól kezdve valóban nem fáj a fejem attól, ha fúj a szél? Ha beveszem a politikus magyarázatát, amellyel ő, úgy mondja, a béke érdekében mozgósít valamilyen tevékenységre, hozzá­állásra, részvételre vagy távolmaradásra, vajon attól kezdve valóban nem kell, hogy fájjon a fejem at­tól, hogy lesz-e fegyveres konfliktus, szükségállapot, zűrzavar?

Léteznek területek, amelyekre van több-kevesebb rálátásom. Tanár vagyok: egy oktatási intézkedés esetén jó eséllyel érzékelem, hogy hová vezet. De szeretnék bízni abban, hogy minden egyes terüle­ten vannak, akik figyelnek: tanácsadók és érdeklődő civilek, továbbá az „ellensúlyként” emlegetett in­tézmények, akik/amelyek kontrollálják, hogy helyes-e a kitűzött irány és a „reklámozott” viselkedés arrafelé visz-e.

Ennek alapján ítélem meg azt, amit a politikus mond: nem tényként (hogy igaz-e vagy hazugság), ha­nem mozgósításként, instrukcióként: jól vezet-e jó irányba.

Ha jó irányba megyünk: én is azt akarom, ezért a politikus helyében én is arra mozgósítanék. Ilyenkor olyan a helyzet, mintha a politikus voltaképpen az én üzenetemet juttatná el mindenkihez.

Persze van eset, amikor legszívesebben felkiáltanék: álljon meg a menet, ezt nem én üzentem! De ez már a következő bejegyzés témája.

2020-04-14T02:16:24+00:00

Szóljon hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..