Oldal kiválasztása

Pénzügyeink -téged is foglalkoztatnak?

A „Szia Tanár Úr” következő félévének fókuszában a pénzügyeink lesznek, az inflációtól a kriptovalutáig, az adózástól az internetes bankműveleteink biztonságáig. Habár nincs is ennél égetőbb téma manapság, az aktualitások megtárgyalásán túlmutatva arra törekszem, hogy a folyamatok mélyére ássunk és megérthessük az összefüggéseket.

Mellébeszélés nélkül.

Pénzügyeink járjunk a végére!

Szokásomhoz híven többféle véleményt is megmutatok majd, s mindezt tabu mentesen.

A felvezető részben beleshetsz a kulisszák mögé, ugyanis meghívott vendégeim különféle tanácsokkal láttak el a műsor felépítését illetően. Szeretnél témát javasolni? Netán olyan kérdésed van, ami az adásban nem hangzott el? Tedd fel bátran!

Lemaradtál? Itt tudod visszahallgatni a műsort:

Az adás vendégei voltak:

  • Fodor János, a Rádió Bézs főszerkesztője
  • Szabó András, a Civil Rádió főszerkesztője
  • Rab Árpád PhD, trendkutató

 

Pénzügyeink: járjunk a végére!

A félév során kiderül

  • Mi igaz abból, hogy a világ óriási válság felé halad?
  • Hogyan reagál az emberiség a kihívásokra: okosan előrelátó, együttműködő módon, vagy megvárva a bajt?
  • Hogyan lehet önmagunk korlátozása helyett előrelépve, nyereséggel úrrá lenni a kihívásokon: mi a Wilson-gyémánt?
  • Hogyan hat a globalizáció a versengésre?
  • Mi “az információs társadalom logikája“?
  • Igaz-e, hogy a mai termelés az emberiség szükségleteinek a másfélszerese, csak pazarlóan használjuk?
  • Mit jelentene a luxusból a jól-létbe való visszalépés?
  • Változik vagy összeomlik a civilizációnk?
  • Az értékeink megőrzése, a jövő-alkotás a döntéseinken múló folyamat: nekünk kell megőriznünk, amit fontosnak tartunk.

További linkek:

  • Ha kérdeznél a Szia, Tanár Úr! házigazdájától, Gerő Pétertől, írj a sziatanarur@geropeter.hu e-mail címre.  
  • Csatlakozz a Szia, Tanár Úr! facebook csoportba, ahol egy összetartó csapat tagja lehetsz és felteheted a további kérdéseidet ITT!
  • Ha pedig szeretnél első kézből értesülni a friss hírekről, akkor iratkozz fel a hírlevélre ITT
Dr. Gerő Péter

Dr. Gerő Péter

Műsorvezető

Okeveles középiskolai tanár, okleveles programtervező. A „Multimédia az oktatásban” minőségi díj („multimédia-gyűrű”) alapítója. Fő tevékenységi és kutatási területe a felnőttkori kötetlen és önálló tanulás pedagógiája. Kidolgozója és alkalmazója az élethelyzethez igazított tanulás pedagógiai gyakorlatának.

Kitűzés a Pinteresten

Megosztás

A webhely használatának folytatásával elfogadom a sütik használatát. Részletek

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás