Karinthy téves következtetése

Ez az írás azt a gyakori logikai hibát szemlélteti, amikor Arisztotelész III. logikai szabályában eltévedve azt hisszük, hogy nincs más lehetőség, mint amit felkínálnak nekünk. Vigyázzunk, mert ezzel a trükkel kereskedők és politikusok is visszaélnek!

Karinthy téves következtetése

Karinthy Frigyes: „Struggle for life”

Pajtás, úgy fest, alulmaradtál
A Tétel és Törvény szerint –
Dögödre már hiéna szaglász
S a varjú éhesen kering.

Nem is a falka volt erősebb
Apró vadak tángáltak el –
S hogy írhádon ki osztozik most
Véreb? Veréb? Nem érdekel.

Öklöd, mikor lecsapni kellett
Mindig megállt a féluton –
Jóság volt? Gyöngeség? Nem értem.
Félsz? Gőg? Szemérem? Nem tudom.

Talán csak undor. Jól van így is.
Megnyugszom. Ámen. Úgy legyen.
Inkább egyenek meg a férgek
Minthogy a férget megegyem.[1]

Sokáig kedveltem ezt a verset, csak valami nyomasztóan furcsa érzésem volt vele kapcsolatban: valami nem volt rendjén.

Aztán rájöttem, hogy mi nyomaszt: az, hogy a vers az arisztotelészi logika egyik tételét annak az értelmezési tartományán kívül használja.

Hadd mondjam el ezt értelmesen is.

Az arisztotelészi logika egyik állítása a harmadik kizárásának a törvénye: nem lehet egy állítás és annak az ellentettje, tagadása (ugyanabban a vonatkozásban) egyszerre igaz. Ha azt mondom, hogy itt vagyok a számítógép előtt, mialatt ezt írom, és azt mondom, hogy nem vagyok itt: nem lehet igaz mindkettő. Ha közlöm, hogy mekkora az a helyiség, amelyben éppen vagyok, majd közlöm, hogy nem annyi: nem lehet igaz mindkettő.

Könnyű ebből azt a következtetést levonni, hogy egy állítás és annak az ellentettje közül az egyiknek igaznak kell lennie[2]. Ha téves az az állítás, hogy itt vagyok, akkor igaz az az állítás, hogy nem vagyok itt – és fordítva. Ha téves az az állítás, hogy a helyiség ekkora, akkor igaz az az állítás, hogy nem ekkora – és fordítva.

Eszerint bármely állítás vagy igaz, vagy hamis: harmadik lehetőség nincs. Vagyis: két ellentett állítás közül az egyiknek mindenképpen igaznak kell lennie.

Vigyázzunk: itt nem az állítás ellentétéről, hanem az ellentettjéről van szó. Annak, hogy az előttem fekvő papírlap fehér (azaz minden látható színt visszaver), az ellentéte az, hogy fekete (azaz egyik látható színt sem veri vissza). Annak, hogy az előttem fekvő papírlap fehér, az ellentettje az, hogy nem fehér. A fentebbi logika tehát nem azt mondja, hogy ami nem fehér, az fekete; hanem azt, hogy valami vagy fehér, vagy nem fehér – eközül a két állítás közül az egyik igaz, de nem lehet mindkettő igaz (ugyanakkor, ugyanabban a vonatkozásban).

Az egyik és csak az egyik igaz – ahogyan az ilyen állításokat a matematikusok szokták mondani.

Node nem véletlen az, hogy például a jogászok egészen másképpen beszélnek. Ők ritkán mondják, hogy „akkor és csak akkor”; annál gyakrabban, hogy „ha és amennyiben”.

A világon ugyanis nem minden egybites: nem minden dönthető el úgy, hogy teljesen igen vagy teljesen nem, még akkor sem, ha harmadszor is megismétlem, hogy „ugyanakkor, ugyanabban a vonatkozásban”.

Itt vagyok-e? Vagy igen, vagy nem: az egyik biztosan igaz, a másik biztosan téves. Erre tehát érvényes a harmadik kizárásának a törvénye. És vajon akarok-e itt lenni? Hát… ha úgy vesszük… lélekben kicsit itt is meg nem is… abban a vonatkozásban, hogy ezt az engem régen foglalkoztató témát meg szeretném írni egyszer, hát persze, hogy itt vagyok… bár ez sem egyértelmű, mert közben pillanatonként arra gondolok, hogy sétálnom kellene a szabadban egy órát, hogy letisztuljanak a gondolataim… szóval itt is és ott is, és itt sem és ott sem…

Azt a kérdést sem mindig lehet egyszerű igennel vagy nemmel megválaszolni, hogy valamit elvégeztem-e, valamiben részt vettem-e. Ha megtettem, ha résztvettem, fontos az is, hogy mennyiben, milyen mértékig végeztem el; mennyiben, milyen mértékig vettem részt.

Ez nem azt jelenti, hogy hibásak az arisztotelészi logika axiómái és tételei, hanem arról van szó, hogy nem mindenre érvényesek: van, ami az értelmezési tartományukon kívülre esik.[3]

Hiba tehát, ha olyasmire alkalmazzuk őket, ami nem egyértelműen eldönthető.

Még nagyobb (könnyen észrevehető, ennek ellenére rengeteg esetben megtévesztő) hiba, amikor úgy teszünk, mintha csak két lehetséges eset volna, amelyek egymás ellentettjei és igen-nem alapon eldönthetőek. Ezzel nagyszerűen lehet manipulálni, mert – bármilyen meglepő – nagyon kevesen veszik észre.

„Kártyával vagy készpénzzel fog fizetni?” – kérdezi az eladó, mintha csak ez a két lehetőség volna… és kevesen vannak, akik erre azt válaszolják, hogy „Egyikkel sem: még nem mondtam, hogy ezt a valamit megveszem.” Ha azt akarom, hogy egy elfoglalt ember fogadjon engem, nem azt kérdezem, hogy mikor ér rá, mert erre nem válaszol, hanem azt írom neki: jövő csütörtökön délután háromkor vagy pénteken délben tudom felkeresni, válasszon… és tíz eset közül kilencszer az illető választ, mert ő is volt óvodás, amikor megtanították neki, hogy kislányom, kisfiam, felelj szépen, ha kérdeznek.

Mindenféle (kereskedelmi, politika és a többi) reklám él ezzel a fogással – hol tisztességesen, hol nem annyira.

Pedig volna más válaszlehetőség, nagyon sok is. Hogy most közelmúlt-beli hazai példát mondjak: azon kívül, hogy a családok kapjanak segítséget vagy a bevándorlók, rengeteg más lehetőség is volna és mindezek mindenféle kombinációi is, hiszen ráadásul a kettő nem ellentétes egymással: a sokféle megoldás sokféle kombinációja-variációja is elképzelhető. Sokan mégis „választanak” a kettő közül és talán őszintén el is hiszik, hogy aki ez egyiket akarja, annak a másikra nemet kell mondania – vagyis aki az egyikre nemet mond, az biztosan a másikat akarja.

Nagyon elkanyarodtam Karinthy versétől, pedig ott is erről van szó, ha nyilván nem is „manipuláló reklámként”, hanem – úgy gondolom – érzelmi túlfűtöttségből adódó félreértésként. De ez a félreértés sajnos ragályos lehet.

„Inkább egyenek meg a férgek, Minthogy a férget megegyem” – mondja a vers, és ezzel (nem hinném, hogy akaratlanul) azt sugallja, hogy ez a két lehetőség áll az ember előtt, és aki elutasítja az egyiket, szükségképpen kiválasztotta a másikat.[4]

És lám: a „trükk” működik: egy komoly alaposságra törekvő elemzés ezt írja: „Mikor a vers a »létért való küzdelem« feladásának okait keresi, először eminensen humanisztikus tulajdonságokban, hagyományos értékekben, illetve (emberi) gyarlóságokban véli azokat feltalálni, a kultúrához tartozókban. Már többször idéztük. Jóság. Gyöngeség. Félsz. Gőg. Szemérem. Végül azonban egy mélyebben fekvő, fizikaibb, tudatunktól függetlenebb rétegben találja meg. Van, amikor a tűrhetetlenség érzete, az undor marad – egyetlen etikának. A nem a létért, hanem emberi mivoltunkért való küzdelem ultima verbája és ultima rációja. Az önfenntartás helyett az önelsajátítás »ösztöne«.”[5]

Az elemzés szerzője kételkedés nélkül fogadja el, hogy egyfajta lét elutasítása szükségképpen mindenfajta lét elutasítását, a létért való küzdelem feladását jelenti, és megtalálni véli a versben az egyetlen etikát – mintha létezhetne bármilyen helyzet is, amikor csak egyetlen etika marad.[6]

Pedig vissza lehet utasítani, hogy a férget megegyük, mégpedig anélkül is, hogy magunk válnánk férgek eledelévé. Vissza lehet utasítani a megalkuvást anélkül, hogy szükségképpen mártírrá válnánk. Vannak más lehetőségek. Találhatunk más lehetőségeket. Létrehozhatunk más lehetőségeket.

A szűkösség-paradigmában gondolkodókkal szemben, akik úgy hiszik, hogy bárki csak akkor juthat valamihez, ha azt mástól elveszi, mert a készletek szűkösek, mindig előnyben vagyunk, ha bőség-paradigmában gondolkodunk: ha tudjuk, hogy azt, ami hiányzik, nemcsak mástól elvenni lehet, hanem létrehozni, előállítani, kitalálni, megszervezni, megvalósítani is.

Ezt nyilván Karinthy is tudta, mi több: megélte, mi több: alkalmazta. Alig hiszem, hogy a fenti gondolatmenettel ne értett volna egyet, sőt, mivel a hatalmas életművének nyilván nem ismerem minden részletét, nem lepődnék meg, ha valahol meg is írta volna – talán azzal a másról szóló, de erre is érvényes mottóval, hogy: nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.[7]

[1]     http://mek.oszk.hu/06100/06133/html/karinthy0037.html

[2]     Persze akkor, ha az adott állítás az adott esetre egyáltalán értelmezhető. A továbbiakban ezt mindig feltételezzük.

[3]     Tisztelettel kérem a hozzáértőket, hogy ne kifogásolják, hogy nem szólok arról, hogy sokféle egyéb logikai axiómarendszer létezik és létezhet; és ebben az írásban távolról sem érintem azt a témát, amellyel a Matek és fizika foglalkozik: hogy a gondolkodás logikája milyen kapcsolatban van „a világegyetem logikájával”, ha lehet egyáltalán ilyent mondani. Ez az írás nem erről szól.

[4]     Ez a gondolkodás a közfelfogástól sem idegen: a „megszoksz vagy megszöksz” tulajdonképpen ugyanezt jelenti.

[5] http://www.dia.pool.pim.hu/html/muvek/SOMLYO/somlyo00743a/somlyo00747/somlyo00747.html

[6]     Létezhet ehhez nagyonis közeli helyzet – de amikor értékeket fogalmazunk meg, terveket készítünk és döntéseket hozunk a saját sorsunkról (amíg van lehetőségünk ezekre), addig hadd ne nyugodjunk bele a feladásba, hadd ne azt tekintsük egyetlen lehetőségként! Gyakran idézem Moldova György mondását: Ha víz alá kerültél, legalább ne növessz kopoltyút!

[7]     Karinthy Frigyes: Előszó, http://mek.oszk.hu/06100/06133/html/karinthy0004.html