Évek óta nem hagy nyugodni egy blog egyik mondata, a kisember nagy üzletéről.
Reckl Amált nem ismerem; a blogja azon 6-8 blog egyike, amelyekbe időről időre belenézek. 2009. nyarán a Penny Market sajt-akciójáról írt. Ebben szerepel ez a bekezdés:
Itt nem a pénzről van szó. Hanem arról, hogy az elnyomott kisember végre megcsinálhatja élete üzletét … és máris rúgott egyet a válság valagába.
A kisember nagy üzlete – meg vagyok döbbenve, hogy ez a kifejezés mennyire találó.
Lelki szemeimmel látom a Külvárosi Nagymenőt, aki aznap két órát utazott hazafelé, zsúfoltságban, fáradt idegességgel. Otthon látta az összefirkált lépcsőházat, a lelakott lakást; aztán megszámolta, hogy hosszabb-e a hónap a pénztárcája tartalmánál és elindult a madaras-teszkóba…
Ott azonban a nyomozókat is megszégyenítő éles megfigyelőkészségével rögtön kiszúrta a táblácskát, hogy ma ötért lehet kapni a hatér’túrót! Gyorsan körülnézett, hogy látta-e a feliratot más is – mert nem a siker érdekli és nem is a nyereség, hanem a győzelem! Ki kell, hogy derüljön végre, hogy ő sem akárki! Hogy van, amiben ő a legélelmesebb, a legügyesebb, aki mindenki mást leiskolázva megmutatja, hogy… valóban, mit is?
Hát azt, hogy őt eddig méltatlanul. Mert igenis rátermett. Nem úgy, mint. És már tavaly is. Pedig már tavaly sem. Nem nevezték ki. Nem az övét húzták ki. Nem sikerült jól eladnia. Nem tudta előnyösen megvenni. Az jött be. Nem az jött be.
Node most! Most aztán! Megveszi. Mindet. Ötért. A szemfülességén múlt, hogy a zsebében megtartott egyet! Kiadott ötöt? Fel sem tűnik. Most majd eljön az ő ideje! Holnap, holnapután az emberek az üres polcot nézik – de most nem ő az, aki lemaradt! Neki lesz! Tele lesz vele a hűtőszekrény! Az erkély! Ha ott rohad is meg: neki lesz!
Úgy áll oda, hogy a kosarával elállja az utat, nehogy más is odaférjen. Majd ő megmutatja, hogy ha egyszer elhatározza magát, akkor mire képes! Őt nem lehet csak úgy félrelökni!
Eddig nem értettem azt a dühöt, amellyel ilyen helyzetekben találkoztam. Azt a görcsös igyekezetet. Azt a gyűlöletet, amelyben benne van, hogy voltaképpen tudja, hogy ez mennyire semmi-győzelem. De akkor is: mint a Móricz-novella hőse, aki belefullad az igyekezetbe, hogy „az urat” kiegye a vagyonából – pedig tudja, hogy amit elér, az semmi: az úr úgyis csak a felesleget adta őelébe, mint ahogyan az ötér’túró javát is félretette magának már más, még mielőtt a bolt egyáltalán kinyitott volna.
Miért nem akar inkább ő is bekerülni „a kiváltságosok” közé? Vagy miért nem azon igyekszik ekkora dühvel és energiával, hogy ne legyenek kiváltságosak? Ahelyett, hogy elállná az utat, miért nem azt akarja, hogy senki ne legyen, aki az utakat elállja?
Már lemondtam arról, hogy az egész világegyetemet értsem. De ezt megérteni: nagyon szeretném.
