A süketek beszélgetéséről

Bocsánatot kérek a hallássérült Olvasóktól: a magyar nyelv – mondják: mint a keleti nyelvek általában – szeret az érzékekkel példálózni. Amit érthetetlennek tart, azt képtelenségnek nevezi; a haragosok vitájában tapinthatónak mondja a feszültséget; és süketek beszélgetéseként jellemzi azt a helyzetet, amikor valakik úgy beszélgetnek, mintha meg sem hallanák, hogy mit mond a másik: nem értik, esetleg nem is akarják érteni, vagy ami a legrosszabb: tévesen gondolják úgy, hogy értik.

Hogyan beszélgessünk azzal, akinek más a fogalomrendszere, értékrendje, gondolkodásmódja, mint a miénk? Hogyan értsük meg, és hogyan értessük meg magunkat vele? Hogyan kérdezzünk, hogy a másik megértse, hogy ha el akar mondani valamit, mi mindent kell annak az előzményeként is elmondania, hogy a mondanivalója érthető legyen? Ha mi tudunk valamit, amit a másik nem, hogyan derülhet ki, hogy mi mindent kellene még előzményként is tudnia, hogy értsük egymást (függetlenül attól, hogy ezután egyetértünk-e vagy sem)?

Hogyan válaszolhatunk Micimackó klasszikus kérdésére, hogy milyen érzés lehet másvalakinek lenni, mint ő?