A szálak összefutnak.

A politikustól, amikor politikusként nyilvánul meg, nem tudományos megállapításokat várunk, ha¬nem mozgósítást. Amit ő mond, az nem „tényközlés”, hanem biztatás, motiválás, mozgósítás – reklám. Amit mond, azt ennek alapján kell megítélni: nem tényként (hogy igaz-e vagy hazugság), hanem mozgósításként, instrukcióként: jól vezet-e jó irányba. [Olyan márpedig nincs, hogy egy politikus hazudik]

Azoknak az esetében, akiknek a tevékenysége valaki más(ok) képviselete (mint az ügyvéd, a „helyettünk” dolgozó szolgáltató, a társasházi közös képviselő, vagy éppen a politikus) a „jó irány” a képviselt(ek) számára jó irányt jelenti. Sajnos azonban mindegyik tevékenységi körnek vannak tessék-lássék dolgozó iparosai, vannak kontárjai, és bizony vannak gengszterei is, akik szándékosan helyezik a saját érdekeiket a „megbízóik”, a képviseltek érdekei elé. [Álljon meg a menet: ezt nem én üzentem!]

A kérdés most már, amilyen egyszerű, olyan mellbevágó: amikor ügyvédet bízunk meg vagy amikor fogorvost vagy autószerelőt, amikor társasházi közös képviselőt vagy parlamenti képviselőt választunk vagy amikor polgármestert, akkor honnan tudhatjuk, hogy ő valóban „az ügyünk képviselője”, aki a mi érdekeink szerint látja el a feladatát; vagy csak letudja, ami számonkérhető, hogy szó ne érje a ház elejét; vagy ami még rosszabb: hogy a tőlünk kapott megbízás, meghatalmazás birtokában valójában ellenünk dolgozik, hogy önmagának kedvezzen?

Szakmai kontrollról szó sem lehet, hiszen éppen azért bízunk meg valaki mást, mert mi magunk nem akarunk foglalkozni vele: nem akarunk jogot végezni egyetlen szerződésünk kedvéért, kitanulni az autószerelést a néha bekövetkező hibák miatt, vagy akár beletanulni egy lakóház, egy település, egy ország különféle aktuális ügyeibe, hogy azokban intézkedni tudjunk. Megbízunk, választunk valakit, hogy ezt megtegye, a munkamegosztás és – bármilyen naivan hangzik ma már – a Rousseau-féle „társadalmi szerződés” alapján. Ha ön meg akar tanulni kilométer hosszúságú, kifogástalanul működő Excel-formulákat írni, forduljon hozzám, megtanítom rá (vagy megírom ön helyett, ha megtanulni nem akarja, csak használni); kérem ugyanakkor, hogy legyen szíves hozza rendbe a tömést a fogamban és a tömítést az autómban; gondoskodjon a háztető újraszigeteléséről és az ehhez szükséges adminisztrációról, amelyről én tudni sem szeretnék; és kedves polgármester és kedves parlamenti képviselő, az önök esetében még abban sem akarok részletesen tájékozódni, hogy valóban egyszerre kell-e javítani a külső körúton az 1-es villamos pályáját és a Nagykörúton a négyes-hatosét, vagy hogy jó dolog-e ugyanarról a hazai intézkedésről egészen más állítani külföldön mint itthon: azt akarom, hogy olyan emberek legyenek ezeken a posztokon, akik ezt tudják. Vagy megtudakolják. Nekik megvan erre a lehetőségük. Én nem akarom mindezekbe „beleásni magam”, sőt, tudomásul veszem, hogy sokféle tudnivalóhoz hozzá sem férhetek: ahogy a rendőri nyomozást is megzavarhatja hírek kiszivárgása (sőt a nyomozás időnként azt kívánja, hogy „téves hírek” szivárogjanak ki), ugyanúgy elfogadom, hogy a település- és az ország-vezetés, a diplomácia és az ipari fejlesztések politikája is tartalmazhat számos olyan mozzanatot, amelyek nem tartoznak a nyilvánosságra.

Akkor viszont milyen alapon ellenőrizzem, hogy jól választottam-e? Honnan értékelhetem annak a tevékenységét, aki a megbízatása szerint helyettem töm, tömít és újraszigetel, hogy a többit ne is említsem? Hogyan dönthetem el, hogy fenntartom-e a megbízást, vagy legalábbis: megújítom-e, ha itt az ideje? Megfelelő szakértelem hiányában, a szükséges ismeretek teljességének hiányában, és hadd ne kerteljek: anélkül, hogy többet foglalkoznék vele, mint ahogyan elkerülhetetlen, hogyan jöhetek rá, ha valamelyikük dicséretre (és továbbajánlásra, újraválasztásra) méltó hozzáértéssel, kiállással, becsülettel viszi az ügyeket a jó irányba (azaz a számomra/számunkra, az általa képviseltek számára jó irányba) – vagy éppen ha nem ez a helyzet?

Fülig Jimmy szíves közlése alapján tudjuk, hogy nem lehet minden pofon mellé közlekedési rendőrt állítani (Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány ). Minden fogtömés és autó-tömítés, háztető-szigetelés, vágány-javítás és tömeg-tájékoztatás mellé sem. Nem tudok mindegyikkel foglalkozni; nem akarok mindegyikkel foglalkozni.

Nem is tudnék. Ha gyanakszom, hogy valamelyikkel gond lehet, kit kérdezzek meg? Azt, aki csinálta? Vagy valaki mást, aki ugyanannyira kívülálló, mint én?

Ráadásul nem is szükséges minden egyes helyzettel külön foglalkozni. Vannak ugyan helyzetek, amikor a hiba-arány csakis nulla százalék lehetne: amikor például emberéletekről van szó. Ha kitalálnak egy új orvosi eljárást, amelyik gyorsabb, olcsóbb és mindenféle szempontból jobb a korábbinál, csak épp néhány beteg belehal, aki enélkül túlélné: mindegy, milyenek az előnyei, ez akkor sem vezethető be (Milyen szép is lenne, ha biztos lennék abban, amit erről írok… De én bizony tudom, hogy gyermekkoromban, a nagy gyermekbénulás-járvány idején, amikor már megvolt a kiskanállal beadható Sabin-csepp (amely ráadásul olcsóbb is volt az injekcióval beadandó és kevésbé hatékony Salk-vakcinánál), én még oltást kaptam, mert a cseppeket nem hozták forgalomba, amíg el nem fogyott a Salk-vakcina raktárkészlete… Dehát most valójában nem arról beszélgetünk, hogy milyen a világ, hanem hogy milyennek kellene lennie: milyenné kell tennünk. De azért a gyakorlatban nulla-százalékos hibaarány mégsincs. Ha valaki éppen az én fogamat tömi rosszul (és hadd ne folytassam a példákat), attól még lehet remek fogorvos (és a többi). Ritka, amikor valakinek a tevékenységét egyetlen eset, egyetlen feladatvégzés alapján meg lehetne ítélni – még akkor is, ha tudunk történeteket, amikor ez mégiscsak megtörtént. Kérem a jóízlésű olvasót, hogy az erre vonatkozó alapviccet semmiképpen ne olvassa el! Az alapviccet, amely arra vonatkozik, hogy meg lehet-e valakinek a tevékenységét ítélni egyetlen eset alapján. Megkérdezi az idegen a faluban egy bácsitól, hogy van-e neki valami, a faluban szokásos „ragadványneve”. A bácsi dühösen válaszol: „Látja ott azt a kis hidat a patak fölött? Azt én építettem. De azt hiszi, Hídépítő Józsinak hívnak? Hát nem. És látja azt a templomot? Én adtam a legtöbbet az újjáépítéséhez. De azt hiszi, Adakozó Józsinak hívnak? Hát nem. De egyszer, egyetlenegyszer, fiatalon, részegen elkaptam egy kecskét…”)

Olyan módszert akarok, amellyel az egyes mozzanatok külön-külön való vizsgálata helyett valahogyan „az egészet” lehet megítélni: az elvégzett tevékenységet, a megoldott feladatot.

Sőt: olyan módszert akarok, amellyel akkor is tájékozódhatok valamennyire, amikor még nincs elvégzett tevékenység, nincs megoldott feladat: amikor még csak a feladatmegoldó, a „megbízott képviselő” kiválasztásáról van szó.

A fogorvos és az autószerelő esetében ez aligha nehéz: vannak korábbi munkái, korábbi eredményei, korábbi kliensei. Ha még nincsenek, akkor eléggé valószínűtlen, hogy önállóan tevékenykedik: ebben az esetben vannak munkatársai, netán őérte felelősséget vállaló felettesei.

De vajon mi a helyzet azzal, akinek újféle „hivatalt” ad a választás? Vajon honnan tudhatjuk, hogy hogyan viselkedik majd, az eddig nem tapasztalt hatáskörök, lehetőségek birtokában? Bármilyen ember volt is eddig: ha az eddigieknél nagyobb felhatalmazást kap és megérzi a lehetőséget, hogy valamennyiünk egyesített erejét, amely az ő kezébe kerül, mennyire hatékonyan használhatja önmaga előnyére: vajon mit fog tenni? A hatalom korrumpál, a még nagyobb hatalom pedig még jobban korrumpál – mondják. Márpedig a „hétköznapi élethez” képest már egy néhányszáz lakónak otthont adó társasház közös képviselete is hatalom, ahol például az „átlagember” vagyonkájának sokszorosa felett lehet dönteni, hogy annak a tetőszigetelésnek a megrendelése kinél is landoljon…

Tudom: most olyan kérdést tettem fel, amelynek a megoldásáért rengeteg, felvétellel és előléptetésekkel foglalkozó szakember nagyon sokat fizetne. Hát akkor… nekiállok a válasznak… aztán majd ideírom a bankszámla-számomat.

Nem lesz egyszerű a válasz, mert lépésről lépésre, mindegyik lépést szigorú logikával meggondolva kell megtenni: különben ez is csak a szokásos sikerkönyv-stílusú írások egyike lenne: „tíz tanács, hogy hogyan válassza ki a legjobb vezetőket, mellékesen ön is váljon vezetővé percek alatt és közben tanuljon meg hegedülni is”.

Ahogyan most, a sorozat harmadik blog-bejegyzésénél megtippelem: tizenöt-húsz bejegyzés lesz az egész. Így talán soknak tűnik; de a témakör sok ezer oldalas, általánosságokat mondó szakirodalmához képest, remélem, elviselhető.

Ígérem, hogy a végén egy összefoglaló blog-bejegyzést is írok. De ha eddig meggyőztem az olvasót, hogy ha kapkodó és nem mindig kellőképpen komoly stílusban is, de a gondolkodás tárgya iránti felelősséggel és a gondolkodás lépéseivel kapcsolatos könyörtelen szőrszálhasogató szigorúsággal haladok, akkor kérem, jöjjön velem ezen az úton.

Minden észrevételt, pontosítást, kérdést, kritikát nagy köszönettel fogadok: egyszer ezt már igazán végig kell gondolni, nem igaz?

Iratkozz fel a hírlevélre

Iratkozz fel a hírlevélre

Iratkozz fel a hírlevélre, hogy értesülj a legfrissebb írásaimról.

 

Kötelező tájékoztató

Sikeresen feliratkoztál!

Kitűzés a Pinteresten

Megosztás

A webhely használatának folytatásával elfogadom a sütik használatát. Részletek

A hatályos jogszabályok alapján kötelező tájékoztatni a látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ és tárol a számítógépen. Ha ezt nem szeretnéd, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását, vagy zárd be a weboldalt. Bővebben: Adatkezelési és cookie tájékoztató

Bezárás