A SZERZŐ BEMUTATKOZÁSA
Gerő Péter
Attól tartok, hogy a bemutatkozásomnak azzal kell kezdődnie, hogy elnézést kell kérnem…
Nem hiszem, hogy a magam tulajdonságai bárkit is különösebben érdekelnének – de van egy tulajdonságom, amelyre sajnos fel kell hívnom a figyelmet. Pontosabban: a figyelmet önkéntelenül is rendszeresen felhívom rá. Feszültséget háríthat el, ha előre szólok.
Rettenetesen rossz az arc- és névmemóriám.
Tanár létemre ez különösen kellemetlen. Volt rá példa, hogy a tavaszi szünet idején nem ismertem meg diákokat, akiket szeptember óta tanítottam. A büfében rámköszöntek és valahogyan ismerősnek tűntek, de nem tudtam, hogy honnan. Aztán elkezdődött az óra és bejöttek a tanterembe…
Ott már persze tudtam, hogy ki kicsoda és kivel hol tartunk, hiszen a szokott perspektívában láttam őket… de azért nagyon kínos volt.
Szóval ha önnel már megismerkedtem egy konferencián, szakmai rendezvényen vagy bárhol és legközelebb mégsem ismerem fel: kérem, ne haragudjon érte. Ha találkozunk és látszik rajtam, hogy sejtelmem sincs, honnan is ismerhetjük egymást: kérem, ne mosolyogjon meg, hanem emlékeztessen tapintatosan.
Elég nekem a magam baja: évtizedek alatt kialakult szakmai kapcsolatokat nem tudok gyümölcsöztetni, mert már a pár hónapja kapott névjegyet is kétségbeesett csodálkozással forgatom a kezemben; emberi kapcsolataim mennek tönkre, mert nem hozom szóba azt, amit kellene, de szóbahozom azt, amit tilos volna…
Reménykedem, hogy ön, ha találkozunk, elnézően fogja kezelni ezt a helyzetet. De… bocsásson meg… honnan is ismerjük egymást?
BEMUTATKOZÁSOM FELNŐTTEKNEK
Ha azt mondjuk a fölnőtteknek: „Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok…” – sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: „Láttam egy százezer frankot érő házat.” Erre aztán fölkiáltanak: „Ó, milyen szép!”
[Saint-Exupéry: A kis herceg, https://mek.oszk.hu/00300/00384/00384.pdf, p.10.]
Okeveles középiskolai tanár (matematika-fizika szakon)
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
Okleveles programtervező
SZÁMALK, Budapest
Felnőttoktató és felnőttoktatók oktatója
Institute of Personnel and Development
Sheffield
TEMPUS
felnőttoktatási szakértő
Az „Élethelyzethez Igazított
Tanulás” (Life Tailored
Learning) módszertan
kifejlesztője és
jogtulajdonosa
PhD (az élethelyzethez igazított e-tanulásról)
Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest
A Neumann János
Számítógéptudományi
Társaság „Multimédia az
oktatásban”
szakosztályának volt alelnöke
A „Multimédia az oktatásban” minőségi díj
(„multimédia-gyűrű”)
alapítója
Mikor születik a kenguru?
Amikor a címet leírtam, arra gondoltam, hogy biztosan lesz, aki ezért a címért – és az egész témáért – hatásvadásznak vagy akár tolakodónak fog tartani. Erről viszont az jutott eszembe, amit egy régi ismerősömtől hallottam: bármi rosszat mondanak rólam, az semmi ahhoz...
Micsoda gusztustalanságot is meg nem esznek az emberek
Szememnek nem hiszek: pirított szöcske cserebogár-desszerttel – látom a képeken, hogy hol mindenütt fogyasztják ezeket és ennél még ilyenebbeket. Kérem is azt az Olvasót, akinek az ilyen leírások felkavarják a gyomrát, hogy óvatosan vagy sehogyan se olvasson most...
Kedvenc meséim egyike
Videóüzenet
Mire (ne) figyeljünk? [Személyes bemutatkozás helyett]
Ha azt mondjuk a fölnőtteknek: „Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok...” - sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: „Láttam egy százezer frankot érő házat.” Erre aztán...