Nem tudok tudományos előadást tartani a kreativitásról. Amikor erről írok, úgy érzem magam, mintha mondjuk a táplálkozástudomány szakértői között megjelenne egy nagymama, aki a saját ott­honi receptjeiről beszél – és ennek nem sok értelmét látom. A mikroszkóp nem tudja önmagát meg­figyelni…

Furcsa és nagyon visszásnak tűnik, hogy amikor a szakértő szól hozzá – az még ennél is kevésbé tű­nik hasznosítható segítségnek az érdeklődő kívülálló számára. „A művész üres öntözőkanna, amely­be beleömlik az ihlet, és kifolyik belőle az alkotás.”[1] Na, akkor most már tudom. Ha alkotni akarok: beöntök féldeci ihletet, aztán várom, hogy valami kifolyjon belőlem… Vagy: „A kreatív emberek … Ugyanúgy látják a dolgokat, mint mások, ugyanakkor homlokegyenest ellenkezőleg látják a dolgo­kat, mint mások.”[2] No, ettől már igazán könnyű kitalálnom, hogy mit kell tennem egy-egy adott probléma kreatív megoldásához. „A kreativitás nem csak a művészeteknél van jelen. Az élet minden területén mindannyiunknak szükségünk van a kreativitás valamilyen formájára, függetlenül attól, mit csinálunk.”[3] Hát igen, épp ezért akarom tudni, hogy én magam mit tegyek ennek érdekében! Tudni akarom, noha az alkotókészséget egyáltalán nem mindenki tartja pozitív tulajdonságnak.[4]

Tudni akarom – de nem mások elméleteként, hanem a magam gyakorlataként. Akit a kreativitás nem tudományos kutatás tárgyaként, hanem a kreatív gondolkodás mindennapi módszereként érde­kel, az nem elméleteket, de nem is érdekes történeteket akar gyűjteni kreatív emberek furcsa visel­kedéséről, hanem valóban az érdekli, hogy hogyan működik maga a kreativitás – de a saját kreativi­tása, annak a fejlesztése érdekli, nem valaki másé. Attól, hogy tudjuk, hogy egyik alkotó rothadt al­mát szagolt a saját alkotási folyamata elősegítésére, a másik hideg fürdőt vett és a harmadik fene tudja mit csinált, nem jutunk előbbre.

Persze mégiscsak érdekes, amit maguk az alkotók mondanak és voltaképpen lehet belőle következ­tetni a tényleges folyamatra; de ezt leginkább az tudja megtenni, aki maga is átélt hasonlót. A kreati­vitást elvárni attól, akinek a kreativitást el akarjuk magyarázni – ez pedig azt a példát juttatja eszembe, amelyet sokszor idézek: a bezárt láda, amelyben benne van a kulcs.

De legalább magamnak összefoglalom.

A kreatív folyamat, úgy mondják, lélektanilag azonos a feltaláló mérnök, a lírai költő, a kutató tu­dós, a technikáját csiszolni akaró hegedűművész és az új receptet konstruáló szakács esetében.

Hogy biztos legyen, hogy ugyanarról beszélünk: kreatív folyamatnak a problémamegoldást neve­zem: tehát azt, amikor – a feladatmegoldással ellentétben – az ember nem tudja a „hogyan”-t. Ho­gyan illesszem össze, hogyan fejezzem ki, hogyan találjak rá, hogyan érjem el, hogyan valósítsam meg: a kérdés folytatása mindegy, mert a lényeg a nem ismert „hogyan” keresése.[5]

Nem könnyű, mert amikor problémával szembesülünk, önkéntelenül is a már megismert sémák jut­nak eszünkbe, a már megismert hasonló esetek kapcsán.

Nem akarom itt megismételni, amit a modellalkotó és a transzlációs feladatmegoldásról írtam (hogy hogyan juthatunk teljesen téves eredményre azáltal, hogy egy fontosnak vélt kifejezés miatt a feladatot azonos szerkezetűnek látjuk valamelyik korábbival) és azt az írásomat sem, amelyik a kreativitás fázisairól szólt (adatgyűjtés, érlelődés, heuréka, ellenőrzés) és arról, hogy ezeket hogyan éli meg az alkotó.

A kérdés most az, hogy aki önmagában akarja felébreszteni, erősíteni a kreativitást, mit tegyen.

Vannak módszertanok erre is, világhírű szerzőktől, Pólya Györgytől Edward de Bono-ig.[6]

Amit én el tudok mondani, az az, hogy magam mit teszek.

Bele tudom magam lovallni az „érlelődés”-fázisba. Az az a fázis, amikor az ember már sokféle is­meretet összegyűjtött és elkezdi úgy érezni, hogy egyetlen lépésnyire van a megoldástól. Voltál-e már úgy, kedves Olvasó, hogy valami nem jutott eszedbe, pedig „a nyelveden volt”? Amikor tudod, hogy az az utcanév három szótag és Z-vel kezdődik, és szinte hallod az ismerősöd hangját, aki el­mondta, de nem jut eszedbe? (Én a Bajvívó utcával voltam így nemrégiben. Három szótag. Ennyit legalább eltaláltam.) Volt már, hogy majdnem ki tudtad mondani, mégis kínlódtál vele?

Rettenetesen rossz érzés – de a kreatív folyamat elkerülhetetlen fázisa.

Én bele tudom lovallni magam, mégpedig olyan intenzíven, hogy rettenetesen nyomasztó – de ez az én számomra már egyáltalán nem „kellemetlen nyomasztás”, hanem inkább olyasmi érzés, mint mondjuk egy felkészült színésznek a premier: persze izgalmas, persze drukkal jár, persze elsülhet rosszul is – de sok ilyen volt már és a többség jól végződött: inkább „kellemesen nyomaszt”, hajt. Ez pontosan a Csíkszentmihályi Mihály által megnevezett flow (amelyet én „áramlat” helyett szíve­sebben fordítottam volna „sodrás”-nak). Ezzel pedig, hogy belelovallom magamat, a „természetes­nél” gyorsabban is ér véget az egész, illetve átmegy a nagyszerű „heuréka”-élménybe.

Az pedig, hogy ezt hogyan idézem elő magamban, nem bonyolult. Fentebb már el is mondtam a „titkát”. Azt próbálom elképzelni – hogy már megvan az eredmény, csak nem emlékszem. Azt pró­bálom elképzelni, hogy ezt a három oldalt már megírtam egyszer, csak elveszett és most emlékezet­ből kell rekonstruálnom. Hogyan is volt? Nem, emígy nem lehetett, hanem talán amúgy… és egy idő után már mintha diktálná valaki, olyan magától értetődőnek tűnik, hogy hát persze, abban a holnapi rádióriportban ezt és amazt kérdeztem, a legközelebbi tanítási órámon emezt az ábrát vetítettem ki és ezt az írást, amelynek az alján most, amikor ezeket a szavakat írom, még csak az üres sorok helye van, valamikor korábban már azzal folytattam, hogy… hogy Karinthy talán ezt a lelkiállapotot fejez­te ki azzal, hogy „álmomban két macska voltam és játszottam egymással”.[7]

Ez alakult ki „bevált módszerként”, számomra, mostanában. Remélem, hiteles annyira, mint amikor a nagymama a receptjeiről beszél. Tartok viszont attól, hogy ugyanannyira másolhatatlan is – hi­szen, akárcsak a nagymama, én is éppen azokat az apró részleteket mulasztom el elmondani, ame­lyek számomra a leginkább természetesek. Fel sem merül bennem, hogy ezeket is el kellene monda­nom, hiszen (számomra) nyilvánvalóak… és ebből lesz az, amikor „mindent a recept szerint csiná­lunk, de az eredmény valahogyan mégsem olyan”.

Mielőtt azonban befejezném: néhány mondatot megérdemel az is, hogy mit jelent mindez a kreatív ember környezete számára.

Az adatgyűjtés fázisában lévő kreatív ember a tipikus „szórakozott professzor”: mint Newton, aki a legenda szerint a zubogó vízbe dobta a zsebóráját, majd a kezében lévő tojásra meredve töprengeni kezdett, hogy miért is jött a konyhába. Vagy legalábbis: mint Szentgyörgyi Albert, aki ahelyett, hogy jóízűen megette volna a paprikát, a laboratóriumba sietett vele, hogy megnézze, hogyan lehet belőle C-vitamint kivonni – mert mindenről az őt éppen foglalkoztató probléma jutott eszébe. Azt mondják, hogy az ilyen ember olyan a környezete számára, mint egy kisgyermek; de ez nem igaz, hiszen a felelősség szintje egészen más. Ha este 8 körül rájövök, hogy az órák óta tartó rossz közér­zetemnek az lehet az oka, hogy még nem reggeliztem és kinyitom a hűtőszekrényt, ahol azonban csak mustár és jégkocka van: ezért senki más nem felelős, ebből semmi baj nem lesz: megoldom. De az ilyen ember nem jelent igazi segítséget a környezete számára.

Az érlelődési fázis: mindannyian voltunk már feszült ember társaságában. Nem kellemes. Még ha titkolni igyekszik is: a feszültség látszik és másokra is átragad.

Az ellenőrzés idején a kreatív ember nem kreatív. Inkább egy pontos és szabálytisztelő adminisztrá­torhoz, könyvelőhöz, ügyintézőhöz hasonlít, aki precíz és unalmas munkát végez.

Azt hinnénk, hogy a heuréka-fázis más. Amikor Arkhimédész a felfedezése feletti örömében har­sány „Heuréka!” kiáltásokkal meztelenül szaladt végig Siracusa főutcáján[8]: ez az eufória másokra is átragad, a környezet számára is élmény – gondolnánk. Hát… képzeljük magunkat Arkhimédész fele­ségének a helyébe, amint másnap a piacon észreveszi, hogy furcsán néznek rá az emberek… Vagy amikor a gyermekeinek kiabálták oda a többiek: hé, láttuk tegnap apádat a főutcán, amint ott him­bálta… a szakállát!

A mondanivalóm lényege az, hogy aki kreatív személyiséggé akar válni (azaz azt akarja, hogy a személyisége állandó jellegzetessége legyen a kreativitás), az gondoljon arra, hogy ez a környezeté­nek általában nem kellemes.

Ezt leírom még egyszer. Aki kreatív személyiséggé akar válni, gondoljon arra, hogy a kreatív ember  írását olvasni, videóját, előadását nézni érdekes lehet és gyakran hasznos is; de munkatársként vele dolgozni nem zavartalan, hiszen bármikor történhet valami, ami a rutint megzavarja; hozzátartozó­ként vele lenni reggeltől estig, párkapcsolatban reggeltől reggelig pedig hosszabb távon aligha elvi­selhető.

Befejezésül leírom még egyszer. Az akarjon kreatív személyiséggé válni – aki nagyon szeret egye­dül lenni.

[1]     https://hu.pinterest.com/pin/697213586039210106/

[2]     Frank Barron. Idézi: https://www.citatum.hu/cimke/kreativitas

[3]     Ed Catmull. Idézi: https://www.citatum.hu/cimke/kreativitas

[4]     A https://hu.wikipedia.org/wiki/Alkot%C3%B3k%C3%A9szs%C3%A9g szócikk például, ha nem is elítélően nyi­latkozik a kreativitásról, de legalábbis az önuralom hiányát (is) látja benne… A https://www.nyest.hu/hirek/a-kreativitas-sotet-oldala pedig azt az esetet említi a kreativitás sötét oldalaként, amelyben a feltaláló – ó, borzalom és világvége! – annak ellenére folytatni merészelte a munkáját, hogy a főnökei nem láttak benne fantáziát: micsoda megsértése a céges lojalitásnak! (A találmány később világhírű lett – nyilván csakis azért, mert addigra a Tisztelt Főnökség is felismerte, hogy milyen nagyszerű.) Nem is értem, hogy hogyan tisztelhetjük Semmelweis-t, aki a kéz fertőtlenítésének rendbontó ötletét azután is terjeszteni akarta, hogy orvosi szakmai lapban is megjelent „a szakma véleménye”, miszerint az orvosok úriemberek és egy úriember keze eleve mindig tiszta… Hiába, no: tiszteletlen, rendetlen, rendzavaró népség ezek az alkotók. Úgyhogy legyünk csak óvatosak a kreativitással! Nagyon ajánlom, hogy ezt az írásomat kizárólag az olvassa tovább, aki tovább akarja olvasni! Dixi et salvavi animam meam. (Folyik ám belőlem nemcsak az alkotás, hanem a műveltség is cefetül!) No, ezt akkor megbeszéltük.

[5]     Más felfogásokkal talán ellentétben: tehát nem nevezek kreativitásnak mindent, ami a szokásos vagy az ismert tevé­kenységtől, módszertől eltér. Aki pusztán azért, hogy „valami mást” csináljon, a szájába vagy a lábujjai közé veszi az ecsetet és úgy fest képeket: ez az én szememben nem kreativitás, hanem idétlen és öncélú bolondozás. Viszont a legnagyobb tisztelettel beszélek a Szájjal és Lábbal Festő Művészek Világszövetségéről, ahol olyan emberek van­nak, akik a testi korlátozottságaik miatt nem tudnak kézzel festeni – ezért megtanulták a szájukkal, a lábujjaikkal tartani az ecsetet. Ők tehát valamit megoldanak ezzel, azt üzenve mindenkinek, hogy az ember megtalálhatja a cél­jához vezető módszereket akkor is, ha a „szokásosak” bármi okból nem állnak a rendelkezésére.

[6]     Pólya György „A gondolkodás iskolája” és „A problémamegoldás iskolája” címeken írt erről. Edward de Bono pe­dig több könyvében is ismertei a módszerét: nekem a „Tanítsd gondolkodni a gyermeked” a kedvencem, de a lé­nyeg mindegyikben ugyanaz.

[7]     Karinthy Frigyes: Ötórai záróra in: Viccelnek velem: http://mek.niif.hu/00700/00720/00720.htm

[8]     Nem bizonyított történet: Vitruvius írásában jelenik meg első ízben, bő két évszázaddal Arkhimédész kora után.

 

 

 

 

A kiemelt kép szerzője Nishant Jain (forrás: Unsplash)

Iratkozz fel a hírlevélre

Iratkozz fel a hírlevélre

Iratkozz fel a hírlevélre, hogy értesülj a legfrissebb írásaimról.

 

Kötelező tájékoztató

Sikeresen feliratkoztál!

Kitűzés a Pinteresten

Megosztás

A webhely használatának folytatásával elfogadom a sütik használatát. Részletek

A hatályos jogszabályok alapján kötelező tájékoztatni a látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ és tárol a számítógépen. Ha ezt nem szeretnéd, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását, vagy zárd be a weboldalt. Bővebben: Adatkezelési és cookie tájékoztató

Bezárás