Dr. Gerő Péter PhD (Budapest, 1949. július 28.) tanár, tananyagszerző, a felnőttkori tanulás szakértője. [https://geropeter.hu/; https://www.facebook.com/gero.peter.3]
Szülei: Gerő Tivadar és Munkácsi Judit. 1963-tól 67-ig a Fazekas Mihály Gyakorlógimnázium tanulója, majd 1972-ben matematika-fizika szakos diplomát szerez az ELTE Természettudományi Karán. Felnőttképzési tevékenységét a SZÁMOK-ban (a SZÁMALK elődjében) kezdte, ahol társszerzőként számos sikeres tankönyvet írt: köztük a BASIC programnyelvről írt tankönyv négy kiadást ért el. Felnőttképzési tevékenységének következő állomása a Fővárosi Oktatástechnológiai Központ (FOK) oktatási és módszertani igazgatóhelyetteseként végzett tevékenysége: ennek kapcsán volt alkalma brit képzésen megismerkedni az „open and flexible learning” alapelveivel: ezt a FOK-ban „kötetlen és önálló tanulás”-ként fordították. A felsőoktatásban a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola docenseként kapcsolódott be, évről évre fejlesztve az angolszász és a „kontinentális” képzési módszereknek a felnőttképzésben és a felnőtteknek szánt tananyagok fejlesztésében használható módszertanát, az „élethelyzethez igazított tanulás”-t (Life Tailored Learning). A módszertan eddigi legnagyobb alkalmazása a Novell megrendelésére készült tananyag-sorozat, amely az openSUSE operációs rendszerről és az OpenOffice.org irodai csomag szövegszerkesztő, táblázatkezelő és bemutatókészítő szolgáltatásairól szól az ECDL-vizsgák követelményei szerint. [http://mek.oszk.hu/09300/09321/index.phtml] A módszertan kiforrott változatának első képzését a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem oktató számára tartotta, majd a módszertant több más felsőoktatási intézményben is tanította: a Pécsi Tudományegyetem négy karán (többek közt: a PTE történetének első olyan képzésén, amelyen két kar hallgatói együtt vettek részt: informatikus-hallgatók a Természettudományi Karról és leendő pedagógusok a Bölcsészettudományi Karról), a Szent István Egyetemen, oktatóknak a Pannon Egyetemen. Tananyagfejlesztői tevékenységét a Szent István Egyetem címzetes docensi kinevezéssel értékelte. Az élethelyzethez igazított tanulásról szóló tankönyvét a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem jelentette meg 2008-ban. Doktori abszolutóriumot szerzett a Szegedi Tudományegyetem „A kognitív képességek fejlődése és fejlesztése” doktori iskolájában; 2012-ben doktorált a Közszolgálati Egyetemen az élethelyzethez igazított tanulás módszertanának alkalmazásáról szóló értekezéssel. A NJSZT „Multimédia az oktatásban” szakosztályának alelnöke, a multimédia minőségi díj („multimédia-gyűrű”) alapítója, a „Multimédia az oktatásban” konferencia-sorozat „örökös tagja”. 2015 óta a Közösségi Kapcsolat Alapítvány kuratóriumi elnöke. Népszerűsítő tevékenysége keretében a 2019 óta Rádió Bézs és a Civil Rádió szerkesztő-műsorvezetője [https://www.radiobezs.hu/radiobezs/gero-peter; https://civilradio.hu/musor.php?id=407; a Népszava rendszeres szerzője [https://nepszava.hu/szerzo/gero-peter/].
Két fia van: Zoltán 1986-ban, Dávid 1988-ban született.
Publikációk, tagság:
Publikációi: húsznál több tankönyv, könyv és nyomtatott oktatóanyag főleg számítógép-programozásról (a 80-as években) illetve a tanulás-tanítás módszertanáról (a 90-es évektől kezdve). Például:
- Bodor Tibor – Gerő Péter: Bevezetés a korszerű FORTRAN programozásba (SZÁMALK, 1983)
- Bodor Tibor – Gerő Péter: A BASIC programozás technikája (SZÁMALK, 1983)
- Bodor Tibor – Gerő Péter: A Commodore 64 programozásának gyakorlata (sorozat, SZÁMALK, 1988)
- 1979-81-ben, a SZÁMOK Programozás Oktatási Osztály munkatársaként, a COBOL programnyelv tanításának belső anyagait, feladatgyűjteményeit dolgoztam ki.
- Bevezetés a kötetlen tanulásba (tutorképző tanulócsomag, Fővárosi Oktatástechnológiai Központ: a csomag szakértője, a hálózati tutorokat képző program tervezője és a hálózati tutorok – más tutorok képzésére is feljogosított tutorok – tutora volt)
- A kötetlen tanulás indítása felsőoktatási intézményekben (tanulócsomag, Fővárosi Oktatástechnológiai Központ: a csomag multimédia anyagainak adaptálója volt)
- Képzett képviselők – hatékony önkormányzat (tanulócsomag, Fővárosi Oktatástechnológiai Központ, 1994: a csomaghoz tartozó tutorképző anyagok készítője és a kb. 100 főre kiterjedő szaktutor-képzés vezetője volt)
- Tanári munka a kötetlen és önálló tanulásban (előadás az AgriaMédia konferencián, Eger, 1994)
- A biztosítási üzletkötés mesterfokon; Módszertani segédlet az üzletkötők oktatói számára (adaptálás, Fővárosi Oktatástechnológiai Központ, 1997)
- Egyik adaptálója volt a Fővárosi Oktatástechnológiai Központban a „munkaerőpiaci instruktorokat” képző instruktorok képzési anyagának; a képzés egyik vezetője volt. (1996)
- Pedagógus-szemmel a nem-informatikus hallgatók informatika-tanulásáról (szekció-előadás az Informatika a felsőoktatásban konferencián, Debrecen, 1999)
- Multimédia: eszköz? technológia? szemlélet? (előadás a Magyar Tudomány Napján a Gábor Dénes Főiskolán, Budapest, 1999)
- Az informatika felhasználása a távoktatásban (előadás a Magyar Tudomány Napján a Gábor Dénes Főiskolán, Budapest, 2000)
- A távoktatás minőségbiztosítása (a SZÁMALK OKK által koordinált, öt országra kiterjedő, Internet-alapú képzést megvalósító SOCRATES-projekt oktatási szakértője, magyar nyelvű facilitátora, a CD-n is megjelentetett tananyag egyik szerkesztője volt; 2000.)
- Pedagógia (az oktatásszervezői képzés tananyaga: SZÁMALK Oktatási Központ, 2001.)
- Andragógia (az oktatásszervezői képzés tananyaga: SZÁMALK Oktatási Központ, 2001.)
- Számítógép-használóvá válás túl az iskoláskoron (előadás a székesfehérvári Multicenter-ben, 2001)
- A virtuális osztályterem (előadás a Magyar Tudomány Napján a Gábor Dénes Főiskolán, Budapest, 2001)
- Képzési paradigmák a (felnőttkori) számítástechnika-tanulásban (előadás a Magyar Tudomány Napján a Gábor Dénes Főiskolán, Budapest, 2003)
- A mesterséges intelligencia alkalmazása (Iskolakultúra, 2006)
- A multimédia és a művelődésszervező képzés (társszerzőként: Cathedra Scientarium Socialium, 2006)
- Összefoglaló áttekintés „Az élethelyzethez igazított tanulás pedagógiai gyakorlata” című tananyagról és az azonos című ZMNE-tanfolyamról (előadás a Felnőttképzés Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat „A képzők szerepe a felnőttek tanulásában” konferenciáján)
- Az élethelyzethez igazított tanulás pedagógiai gyakorlata (előadás a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem „Nyelv, szaknyelv, katonai szaknyelv” konferenciáján, 2007.)
- Az élethelyzethez igazított tanulás pedagógiai gyakorlata (előadás a MoodleMoot2007 konferencián, 2007.)
- Az élethelyzethez igazított tanulás pedagógia gyakorlata (Felnőttképzési Szemle, 2008)
- Az élethelyzethez igazított tanulás (egyetemi tankönyv, ZMNE, 2008)
- Az élethelyzethez igazított tanulás és ami mögötte van (Szakmai Szemle, Budapest, 2008)
- The pedagogic practice of Life-Tailored Learning (Journal of Applied Multimedia, 2008)
- Az élethelyzethez igazított tanulás (előadás az AgriaMédia konferencián, 2008)
- Egyedül, de nem magányosan (előadás az Eszterházy Károly Főiskola Andragógia és Közművelődés Tanszék „Nonformális – Informális – Autonóm Tanulás” konferenciáján, 2009.)
- Az élethelyzethez igazított tanulás (előadás a Magyar Művelődési Intézet „e-Kultúra 2009” konferenciáján, 2009.)
- Hová bújt az elsajátítási motiváltság? (előadás az ELTE Pedagogikum Központ I. Oktatás-informatikai Konferenciáján, 2009.)
- Az e-learning technológiája, avagy: ha a hegy nem megy Mohamedhez… (előadás a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás-fejlesztési Kar Regionális Távoktatási Központ „E-tanuló, távtanuló (Az e-learning és a távoktatás gyakorlata a magyar felsőoktatásban)” konferenciáján, 2009.)
- A felnőtt tanulók változó szerepeiről (előadás a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás-fejlesztési Kar „Kihívások, kérdések és feladatok a magyar felnőttképzésben” konferenciáján, 2009.)
- Önálló tanulás az informatika korában: önirányító tanulás a gyakorlatban (Tudásmenedzsment, Pécs, 2009)
- Letero de eksterulo – pri ebla eksperimento metodologia (Internacia Pedagogia Revuo, 2010)
- Biztonságosan és magabiztosan (szerzőként és szerzői projekt vezetőjeként, Novell, 2010: http://mek.oszk.hu/09300/09321/index.phtml)
- Kezdő ismeretek (GNOME kezelőfelület)
- Kezdő ismeretek (KDE kezelőfelület)
- Az openSUSE operációs rendszer (GNOME kezelőfelülettel)
- Az openSUSE operációs rendszer (KDE kezelőfelülettel)
- Az OpenOffice.org Impress bemutatókészítő
- Az OpenOffice.org Writer szövegszerkesztő
- Az OpenOffice.org Calc táblázatkezelő használata
- OpenSUSE önállóan otthon és az irodában – Az önálló otthoni és irodai openSUSE-használat (GNOME felhasználói felülettel)
- OpenSUSE önállóan otthon és az irodában – Az önálló otthoni és irodai openSUSE-használat (KDE felhasználói felülettel)
- A tanítás-tanulás eszközei és módszerei – egymást fejlesztve és egymásra várva (Hadmérnök, Budapest, 2010)
- Az élethelyzethez igazított tanulás a pedagógus-továbbképzésben (előadás az ELTE Pedagogikum Központ II. Oktatás-informatikai Konferenciáján, 2010.)
- Seres György – Gerő Péter: E-learning from the point of view of methodology (AARMS, 9. évf. 2. sz., 2010, pp. 377-394.)
- György Seres, Péter Gerő: e-learning from the point of view of methodology (Case study and conclusions on using Life Tailored Learning in higher education) (AARMS, Vol. 9. No. 2. 2010, pp. 377.394)
- Az élethelyzethez igazított tanulás (e-learning) alkalmazása a katonai felsőoktatás példáján (PhD értekezés, Budapest, 2011., Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem)
- Rendszergazdátlan Klub (a tanulmánykötet egyik szerzőjeként; szerk. Dr. Seres György, Lamber Academic Publishing, Riga, 2020)
- SysAdminLess Club (a tanulmánykötet egyik szerzőjeként; szerk. Dr. Seres György, Lamber Academic Publishing, Riga, 2020)
- Van-e értelme egyáltalán a választás fenségéről beszélni? in: A választás fensége, szerk. Szentpéteri Nagy Richard, Noran Libro, Budapest, 2021, pp. 286-299.
A Multimédia az oktatásban című konferencia-sorozat programbizottsági tagja, 2009. óta „örökös tag”, 2011. óta a NJSZT „Multimédia az oktatásban” szakosztályának elnökségi tagja. A konferencia-sorozat egyes konferenciáin 2009. óta adják át az általa alapított multimédia minőségi díjat 3 kategóriában (tananyag-díj, képzés-díj, életműdíj). A konferencia-sorozaton 2014-ben tanítványaimmal és közvetlen munkatársaimmal egy teljes szekciót mi tartottunk; a konferencia-sorozatnak azóta is van meghirdetett „Élethelyzethez igazított tanulás” szekciója. Előadásaim a konferencia-sorozat rendezvényein:
- 1999, Pannon Agrártudományi Egyetem, Keszthely (akkor még Georgikon Média néven): Tájkép a ló túloldaláról (Mire való és mire nem való a multimédia az oktatás folyamatában)
- 2000, SZÁMALK, Budapest: Multimédia, a csodák világa (plenáris előadás); A SZÁMALK OKK Multimédia Műhelye
- 2001, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Budapest: Tananyag-fejlesztés a multimédia-világban
- 2002, Dunaújvárosi Főiskola, Dunaújváros: Tudjuk-e, hogy mire jó? (Néhány tapasztalat a Gábor Dénes Főiskola multimédia szakirányáról)
- 2003, Pécsi Tudományegyetem, Pécs: Multimédia: a tanítás-tanulás kétélű fegyvere (plenáris vitaindító)
- 2004, Szegedi Egyetem, Szeged: A multimédia és a személyes hatás
- 2006, Kaposvári Egyetem, Kaposvár: A megértés nehézségei (Egy kudarc és a tanulságok)
- 2007, Budapesti Műszaki Főiskola, Budapest: Az élethelyzethez igazított tanulás pedagógiai gyakorlata
- 2008, Zsigmond Király Főiskola, Budapest: Az élethelyzethez igazított tanulás
- 2009, Debreceni Egyetem – Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola, Debrecen: Az élethelyzethez igazított képzés és tanulás módszertana
- 2010, Nyíregyházi Főiskola, Nyíregyháza: Az eszközök és módszerek kölcsönhatásairól
- 2012, Károly Róbert Főiskola, Gyöngyös:
- 2014, Nyugat-Magyarországi Egyetem, Sopron: Az élethelyzethez igazított tanulás módszertanának összefoglalása, érvényességi köre, hiányosságai, továbblépési lehetőségei
- 2017, Kolozsvár: Mitől függ a tanulás sikere; Az angolszász és a „kontinentális” oktatási hozzáállás
- 2018, Budapest: Melyik kályhától induljunk?
- 2019, Budapest: Ne játsszunk a játékossággal!
- 2020, Dunaújváros: Mi is az, amit nem pótol az online tanulási környezet?