Civil Rádió

Navigációs menü: Kezdőlap 9 A dolgozószobámban 9 Civil Rádió

2019. november elején vettem fel a kapcsolatot a Civil Rádió szerkesztőségével, hogy ott műsorokat készíthessek. A dátumnak ebben az esetben különös fontossága van.

A Civil Rádiót ultrarövid-hullámon lehetett hallgatni: a sugárzási körzete Budapest és a város közvetlen környéke volt. Interneten is hallhatóak voltak az adások és egyszerű archívum is létezett, de ezt a rádiósok elhanyagolták: a sugárzott műsorra koncentráltak.

A rádió sugárzási engedélyének a meghosszabbítását azonban a Médiatanács 2019. október végén elutasította. A döntés értelmében december 21-én éjfélkor le kellett kapcsolni a sugárzást: a Civil Rádió egyetlen elérési színtere az internet maradt.

Én akkor már lassan egy éve tervezgettem ezt a kapcsolatot. Két régi barátom (Huszerl József és Vág András) is a Civil Rádió munkatársa, tőlük is érdeklődtem, de mindig “elsodort az élet”, ahogyan egy régi munkatársnőm szokta mondani. Aztán értesültem a Médiatanács döntéséről és úgy gondoltam: most kell jelentkeznem, mert ez olyan, mint amikor valaki egy felvonulásra vagy tüntetésre nemcsak akkor megy el, amikor az egyben szórakoztató majális, hanem akkor is, amikor zivatar van és dörög az ég…

A belső szabályok szerint annak, aki a Civil Rádió szerkesztő-műsorvezetője akar lenni, három „próba-műsort” kell elkészítenie. Én két műsort készítettem, harmadikként pedig leadtam egy háromnegyed-órás hangfelvételt, amelyet voltaképpen a szerkesztőknek szántam: a hangfelvétel javaslat volt arra, hogy a változásról milyen tájékoztatást kapjanak a Civil Rádió munkatársai és hallgatói. December 16-án került sor arra, hogy a szerkesztőség döntést hozzon a jelentkezésemről.

Rendkívüli meglepődésemre nemcsak elfogadták a jelentkezésemet, hanem az a döntés született, hogy a háromnegyed-órás hangfelvételem adásba került azon a héten szombaton (azaz december 21-én, a Civil Rádió utolsó, még sugárzással is közvetített napján!), a Reggeli című kétórás műsor második órájában.

Akármilyen későn jelentkeztem: még a sugárzott adásban is megjelenhettem – igazi Civil Rádiósnak érzem magam!

A másik két felvételemmel pedig elindult a Buborékrepesztő című sorozat, amely kéthetente pénteken 14 órakor jelentkezik, a közbülső péntekeken 14 órakor pedig a műsor ismétlése hangzik el.

A hét embere Gerő Péter – 2020. 03. 2-6.

“A hét embere” műsorban 2020. március 2-től 6-ig a 18 és 20 óra közti “117 perc” keretében, majd egyetlen műsorrá szerkesztve március 8-án 20 órától 21 óráig öt rövid interjú hangzott el.

Hangos levél a Civil Rádió szerkesztőségéhez

Itt a Civil Rádió az interneten, valamint a mai napon még ultrarövid-hullámon is, mert a mai nap, amikor ez a felvétel elhangzik, 2019. december huszonegyedike, a Civil Rádió sugárzási engedélyének az utolsó napja.

Buborékrepesztő

A széttagoltsághoz vezető információs buborékok kialakulása, sajnos, világjelenség. A Civil Rádió küldetésének tartja, hogy a buborékok közti párbeszéd ismert színterévé váljon. Ezt segíti a Buborékrepesztő című sorozatom 2020. januárjától minden pénteken 14 órakor.

Iratkozz fel a hírlevélre

Iratkozz fel a hírlevélre

Iratkozz fel a hírlevélre, hogy értesülj a legfrissebb írásaimról.

 

Kötelező tájékoztató

Sikeresen feliratkoztál!

Kitűzés a Pinteresten

Megosztás

A webhely használatának folytatásával elfogadom a sütik használatát. Részletek

A hatályos jogszabályok alapján kötelező tájékoztatni a látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ és tárol a számítógépen. Ha ezt nem szeretnéd, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását, vagy zárd be a weboldalt. Bővebben: Adatkezelési és cookie tájékoztató

Bezárás