Oldal kiválasztása
Navigációs menü: Kezdőlap 9 A gondolataimban 9 Az értékekről

Az értékekről

A fiaimmal és az akkori kedvesemmel, a lengyel származású Ewával végigjártuk az auschwitzi tábor-múzeumot. Döbbenten hallgattuk, amikor Ewa lefordította azokat a feliratokat, amelyek csak lengyelül voltak láthatóak; ő pedig ugyanilyen döbbenettel hallgatta, amikor arról meséltünk neki, hogy hogyan jelent meg ugyanez a magyarországi „mindennapokban”.

A hírhedt kivégzőfal (tudom: nem az eredeti, hanem annak rekonstrukciója) előtt az került szóba, hogy melyek az életnek azok a pillanatai, amikor az embernek nincs semmi választási lehetősége.

Az akkor 19 éves Zoli fiam ezt mondta: nincs olyan helyzet, amelyben az ember ne választhatna, ne dönthetne – ha másban nem, akkor legalább abban, hogy hogyan fogja fel a helyzetet, a helyzetét.

De vajon mi határozza meg a döntéseinket, a választásainkat?

A tanulási, tanulás-segítési „élethelyzethez igazított” módszertan részeként hivatkozom a teljesítmény-motiváció elvárás-érték modelljére, amely alapos felmérésre hivatkozva azt a – nem igazán meglepő – állítást teszi, hogy döntési helyzetekben azt választjuk, ami nagyobb értéket képvisel a számunkra. Érdekes és fontos „levezetést” is mutat arra, hogy ezek az értékeink hogyan alakulnak ki; a módszertan ismertetése pedig kitér arra is, hogy hogyan alakíthatóak.

Az alábbiakban nem az értékrendünk kialakulásáról és alakításáról esik szó, hanem egyes értékek jelentéséről, a megnyilvánulásaikról.

Köszönet a művészeknek

Köszönöm szépen. Ez volt a mondanivalóm; a többi csak magyarázat és szemléltetés. Tanár vagyok: a világ két legszebb tantárgyának a tanára: ezek a matematika és a fizika. Amikor ezt elmondom, a hallgatóság mosolyogni szokott – nyilván azért, mert nekik is ezek voltak...

bővebben

Egyenlő elbírálás, azonos mérce?

Egyik előző bejegyzésben [Női munkalehetőség – női munkakényszer, első rész és Női munkalehetőség – női munkakényszer, második rész] szándékosan hagytam „elvarratlanul” az egyébként fontos és kényes témát: az egyenlő elbírálás, azonos mérce kérdését. Meggyőző...

bővebben

Női munkalehetőség-női munkakényszer 2. rész

Második rész: hogyan alakulnak ki a jövedelmek? Ennek a bejegyzésnek az első része arról szól, hogy a nők munkábaállása megduplázhatta (volna) a családok jövedelmét – de nicsak: a munkajövedelemből, munkabérből élő családok semmivel nem élnek jobban, mint azelőtt: a...

bővebben

Női munkalehetőség-női munkakényszer 1. rész

Első rész: lehetőség vagy kényszerűség? Hallgatom a nők jogaiért küzdőket és nem tudom, hogy hogyan fogalmazzam meg az eredményeknek a címben is jelzett hatásával kapcsolatos vegyes érzéseimet. Kezdjük azzal, hogy ma bele se gondolunk, milyen is volt a nők helyzete...

bővebben

Zolika és a piros majom

Az Állatkert közelében laktunk; gyakran mentünk oda, amikor a fiaim még kicsik voltak. Idősebb fiam, Zolika ilyenkor mindig előre megtervezte, mit fog megnézni: kiválasztott legfeljebb 2-3 állatot és azokat nézte órák hosszat: egy alkalommal például a tevével nézték...

bővebben

Rómeó, Júlia, felelősség

Eseménydús és változatos életet élő idősebb fiam 2013-ban, január közepén szerezte meg Indiában a jóga-oktatói bizonyítványt. Az évforduló alkalmából teszem közzé ezt a 2008 körüli írásomat. A felelősség felvállalásáról Hát igen: ha eddig sikerült is egy cseppnyi...

bővebben

Új noteszlap a versenyről és a versengésről

Azt gondolom, hogy rendkívüli károkat okoz a verseny és a versengés összetévesztése, összemosása. Látszólag csak a megfogalmazásban van a különbség: azt akarom-e, hogy célba érjek az élet nagy tájékozódási futóversenyén, vagy azt, hogy a többieket legyőzzem. A...

bővebben

Új noteszlap a motiválásról és a manipulálásról

Egyik kedves jóbarátom úgy döntött, hogy igyekszik „nem hatni” a gyermekeire, mert azt „káros befolyásolásnak”, a személyiségükbe való mesterséges beavatkozásnak tartja. Ő nem akarja „manipulálni” a gyermekeit! Aha. Eszerint rábízza a TV-reklámokra és az...

bővebben

Mire (ne) figyeljünk? [Személyes bemutatkozás helyett]

  Ha azt mondjuk a fölnőtteknek: „Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok...” - sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: „Láttam egy százezer frankot érő házat.” Erre aztán...

bővebben

Kitűzés a Pinteresten

Megosztás

A webhely használatának folytatásával elfogadom a sütik használatát. Részletek

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás