Második rész, arról, amit kérdezünk és arról, amit kérdeznünk kellene.

Az Egyesült Királyságban szerzett élményeim, tapasztalataim, gondolataim blogposzt-sorozatban jelentek meg a  Határátkelő blog keretében, „Péter Londonból” aláírással. A címben szereplő kérdést itt tettem fel első ízben 2016. június 22-én.

Az első rész egyik érzékletes példája azt mutatja, hogy értékes kultúráknak is lehetnek olyan sajátosságaik, amelyek elfogadhatatlan módon ütköznek más értékes kultúrák sajátosságaival, ha egymás mellett élünk – márpedig ha valamit meg is értünk, ez nem jelenti azt, hogy egyet is kell értenünk vele. Ha elvárjuk, hogy a „vendég” ne forgassa fel a „háziak” életét, ez egyáltalán nem a „vendég” személyének vagy kultúrájának a lebecsülése, hanem a „vendégjog” magától értetődő korlátja.

A másik, nem kevésbé érzékletes példa viszont arról szól, hogy milyen, teljesen természetes ellenérzést és ellenkezést vált ki a nyomulásnak vagy főképpen a kényszernek akár a puszta látszata is, hogy valaki a saját értékrendjétől, kultúrájától eltérő módon viselkedjen.

Hát akkor mit tegyünk? Eltűrni nem lehet; de nyomulni, erőszakoskodni sem, mert az az ellenkező hatást érné el.

Ekkor kétfelé kanyarodhatott volna ez a poszt.

Az egyik irányt nem vállaltam: a magyarországi eltérő kultúrák kérdésének megoldásához politikai akarat kellene a feszültség csökkentésére, az igazán jövőbemutató megoldásra. Még azt se lehet mondani, hogy nincs követhető példa a világban; de a „központi akarat” is és a közhangulat is ennek az ellenkezője most Magyarországon. Szívesen leveleznék erről, de nem szívesen írnék nyilvánosan, mert annak – hatalom, tőke, befolyás híján – nem lehetne egyéb következménye, mint hogy „közellenséggé” válok.

A másik irány semmivel se kisebb gond: a bevándorlás, bevándorlók kérdése.

Erre utal a poszt címe, akár gondoltad volna, akár nem.

Tegyük fel, hogy valaki most érkezik egy új országba. Ennek kapcsán két országgal fogok példálózni: ez a két ország természetesen Magyarország és az Egyesült Királyság, mivelhogy ezekről tudok példát mondani; de látatlanban is fogadni merek akár egy tábla piros mogyorós csokiba (ez tőlem igazán nagy dolog!), hogy másutt is lényegében ugyanez a helyzet. Kedves hozzászólók: nagyon kérem, hogy példákkal igazoljatok vagy cáfoljatok: szeretnék minél teljesebb képet látni!

Szóval itt az újonnan érkező, aki azt mondja: szeretnék nálatok élni, szeretnék a ti országotok állampolgára lenni.

Milyen helyi ismeretekkel kell ehhez rendelkeznie? [Az alábbi példákat olyan honlapokról vettem, amelyeknek a közlése mögött hiteles forrást feltételeztem.]

Magyarországon megkérdezhetik tőle, hogy

• Melyik mai állam fővárosa ma az a hely, ahol Hunyadi János 70 évre megállította a törökök további európai terjeszkedését?

• Az első világháború sebesültjeinek hány százaléka volt magyar?

• Egészítse ki a Radnóti-sorokat: Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, / s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály; / annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát, / de nékem …, …, tornyot, szelíd tanyát;

A kérdéseket annakidején az „Ön átmenne az állampolgársági vizsgán?” oldalon olvastam.

Az Egyesült Királyságban is egy kérdéssor sikeres kitöltése az állampolgárság megszerzésének egyik feltétele. Néhány kérdés, amelyeket az interneten találtam:

• • • Which TWO are British Overseas territories (Melyik KETTŐ brit tengerentúli terület)?
      o The Falkland Islands
      o St Helena
      o Ireland
      o Hawaii
    • What Palace was a cast-iron and plate-glass building originally erected in Hyde Park, London, England, to house the Great Exhibition of 1851 (Melyik palota volt egy öntöttvas- és síküveg épület, amelyet eredetileg a Hyde parkban, Londonban, Angliában emeltek az 1851-es Nagy Kiállítás befogadására)?
      o The Great Palace
      o Crystal Palace
      o Dream Palace
      o Gold Palace
    • The UK Government hasn’t used the power to suspend the Northern Ireland Assembly (Az Egyesült Királyság kormánya nem használt erőt (erőszakot) az Északír Gyűlés felfüggesztésére)
      o True (igaz)
      o False (hamis)
    • Which Two British film actors have recently won Oscars (Melyik két brit filmszínész nyert ezidáig Oscar-díjat)?
      o Jacky Stewart
      o Colin Firth
      o Leonardo DiCaprio
      o Tilda Swinton

Ezeknek a kérdéseknek a forrása a lifeintheuktests.co.uk oldal, amely egyébként minden elrontott válaszra úgy reagál, hogy kis ismertetést jelenít meg a jó válasszal és annak magyarázatával.

Sejthető, hogy hová akarok kilyukadni?

Oda, hogy melyek azok a kérdések, amelyek nem szerepelnek ezekben a felsorolásokban.

Van, amit az egyes országok igazán elvárnak az új állampolgároktól, aminek a nem-ismeretét a napi gyakorlatban számonkérik és büntetik, aminek alapján az új állampolgár beilleszkedését megítélik. Vajon ezeket az ismereteket tanítják-e a leendő állampolgárnak, vajon ezt kérdezik-e a vizsgán?

Hát nem.

Nem láttam olyan kérdést, hogy:

• Szabad-e az arcot eltakaró fátyollal bemenni a bankfiókba?

• Ha a család pénzzavarba kerül, eladhatom-e a leánygyermekemet?

• Ha egy kerten belül ízletesnek látszó gyümölcsöket látok a fán, szabad-e bemászni és elvenni belőle?

• Szabad-e megölnöm azt, aki megszegi a szent iratokban szereplő parancsolatokat?

• Elvárhatom-e, megkövetelhetem-e, hogy a munkahelyemen a vallási szabályaimnak megfelelő ételt árusítsanak a büfében és megfelelő hely és időkedvezmény legyen a napi imához? Továbbá: ha például a vallásom tiltja, hogy disznóhúst érintsek, és egy élelmiszer-áruházban dolgozom, kiköthetem-e, hogy kizárólag a disznóhúst nem tartalmazó termékek csomagolását, árusítását, rakodását vállalom?

Megismétlem: tudjuk, hogy vannak kultúrák, ahol a fenti kérdésekre más lenne a válasz, mint minálunk. A kérdés nem az, hogy ezt megértjük-e: persze, hogy megértjük. A kérdés az, hogy aki most érkezik hozzánk, tudja-e és vállalja-e a mi szabályainkat, amelyeknek a betartását megköveteljük, a megszegését nem tűrjük. Szabad nem tudni, szabad nem vállalni – csak akkor ne jöjjön.

No még egyszer, fordítva: amikor eldönti, hogy jön (tehát nem amikor már itt van, hanem amikor eldönti, hogy jöjjön-e), akkor tudnia kell, hogy melyek az ittlét feltételei és abban az esetben döntsön úgy, hogy jönni akar, ha vállalja ezek betartását.

(Mindezek természetesen nem vonatkoznak a tényleges menekültre, azaz a veszély elől menekülőre. Aki éppen egy gyilkos elől menekül, attól nem várható el a dress code betartása. Ebben az esetben a fentiekben a „jön” szó kicserélendő „itt marad”-ra.)

Sport-példával élve: aki nem ismeri a játékszabályokat vagy nem akarja betartani őket, ne jelentkezzen a csapatba. Jelentkezzen másikba, amelynek a feltételeit ismeri és a betartásukat vállalja. Aki viszont a mi csapatunkba való jelentkezésere készül, már jelentkezéskor tudassuk vele ennek a csapatnak a játékszabályait és azt, hogy ezek vállalása a belépésének a feltétele.

De ha ezeket nem tanítjuk, akkor miből kellene az érkezőnek rájönnie? Ha nem kérdezzük, akkor milyen alapon feltételezzük, hogy tudja? Milyen alapon várjuk el az ilyen szabályok betartását, milyen alapon büntetjük az ilyen szabályok megszegését attól, aki nem is ígérte (és akinek ilyen ígéret nélkül nyitottunk ajtót)?

Az állampolgársági eskü/fogadalom szövegében szerepel-e, hogy az illető felelősséget vállal azért, hogy az új hazájában születendő gyermekeit-unokáit is az adott ország szabályainak betartására, szokásainak tiszteletére neveli? Ha nem (márpedig nem): miért csodálkozunk, ha nem teszi, és a második-harmadik generáció már messze nem érzi önmagára nézve ezt kötelezőnek?

A befogadást számtalan feltételhez köthetnénk. Akár ezt is mondhatnánk: jöhetsz, de tíz évig kizárólag olyan munkahelyen dolgozhatsz, olyan utcában/városnegyedben lakhatsz, ahol 51%-ban ebben az országban született vagy tíz évnél régebben állampolgárságot kapott dolgozók/lakók vannak: azaz nem alakíthattok zárt közösségeket. Akár ezt is mondhatnánk: jöhetsz, de beolvadásra kell törekedned (és ezt kell a gyermekeidnek is a neveléssel átadnod).

Akár ezt is mondhatnánk; és bármit is mondhatnánk – mielőtt az illetőt beengedtük. Vitatható, hogy ezek okos, humánus, célravezető (milyen célra vezető?) feltételek volnának-e. Az azonban biztos, hogy ha nem mondjuk ki őket jóelőre, akkor utólag számonkérni, utólag szankcionálni, az illetőket utólag ennek alapján megítélni nem okos, nem humánus és nem célravezető – kivéve, ha a feszültség szítása, a probléma kezelhetetlenné mélyítése a cél.

Szóval mit kellene tanítani, kérdezni? Nem tudom; de meggyőződésem, hogy ha a zökkenőmentes beilleszkedés a szándék, akkor néhány, különféle közegekben végzett korrekt értékrend- és viselkedés-kutatás nagyon gyorsan vezethetne olyan eredményekre, amelyek ha nem is tökéletesek, de lényegesen megfelelőbbek az eddigieknél.

Most kellene felajánlanom, hogy akár meg is tudnék szervezni ilyen felmérés-sorozatot (vagy feltárni, hogy a már lezajlott hasonló kutatások eredményeiből mi rakható össze, hiszen nyilván számos ilyesfajta kutatás volt már), de Edison jut eszembe. Első találmányainak egyike egy parlamenti szavazat-összesítő automata volt, amely azon bukott meg, hogy a honatyáknak nem volt érdekük a gyors és pontos számolás, hiszen ez megakadályozta volna a trükközéseket… Ekkor határozta el Edison, hogy a továbbiakban csak olyan találmányokkal foglalkozik, ahol nincs politikai ellenérdekeltség.

Ahogyan Karinthy Frigyes írta: „Akiknek füleik vagynak, hallják. … Akiknek szemeik vagynak, lássák. … Akiknek újjaik vagynak, tapintsák.”