A hidrának diffúz idegrendszere van. Ez egészen biztos: tanultuk biológiából.

Akkoriban, éveken át, furcsa szúró mellkasi érzésem volt néha és mindig féltem, hogy jaj, mindjárt infarktusom lesz – mert hogy melyek a közelgő vagy bekövetkező infarktus jelei, azt nem tanultuk, az nem fért a tananyagba. De ami a hidrát illeti: jönne csak szembe, ránéznék és rögtön tudnám, hogy diffúz idegrendszere van. Persze csak ha felismerném, mert hogy mekkora és milyen alakú, azt se tanultuk.

Sok évvel később jöttem rá, hogy feltehetően azért került be a tananyagba, hogy megbeszélhessük, milyen szinteken, milyen változásokon keresztül juthatott el az idegrendszer a kezdetleges diffúz megjelenésétől addig az agyvelőig, amely ilyen tanmeneteket, tanterveket tud kigondolni. A végtelenig és tovább – ahogyan a költő mondja. De akkoriban ez a szándék nem derült ki: a hidra és az ő diffúz idegrendszere az én szememben egyike volt a totálisan felesleges megtanulnivalóknak.

Ugyanúgy, mint a másodfokú egyenlet megoldóképlete. Nem volt igazán gyakori az életemben, hogy másodfokú egyenleteket kellett volna megoldanom, vagyis hasznát vettem volna a szigorúan megjegyzendő megoldóképletnek. Megintcsak évek teltek el, amikor viszont rájöttem, hogy a másodfokú egyenleteknek életre szóló tanulságuk van. Vannak feladatok, amelyeknek nincs jó megoldása – de ahhoz, hogy ezt kimondhassuk, bizonyítani kell, hogy nincs jó megoldás. Vannak feladatok, amelyeknek egyetlen jó megoldása van; és ekkor is bizonyítani kell, hogy nincs több. Vannak ugyanis feladatok, amelyeknek egynél több több jó megoldása is van, ha tehát találtunk egy jó megoldást, attól még egyáltalán nem biztos, hogy nincs más jó megoldás is. Ha valaki nem ért egyet a mi jó megoldásunkkal, akkor egyáltalán nem biztos, hogy az ő megoldása rossz! (És kicsit a középiskolai szint felett: ha valami nem megoldható a valóságos világunkban, megtörténhet, hogy létre tudunk hozni, ki tudunk találni olyan kiterjesztett modellt, amelyben mégiscsak megoldható. A másodfokú egyenletek esetében ez a komplex számokkal kiegészített szám-fogalmat jelenti; más esetekben akár új modellek kialakítását. Ennek a folyamatát a Matek és fizika című írásban próbáltam szemléltetni, kicsit karikírozott stílusban.)

Számomra ezekről a gondolatokról szól a hidra idegrendszere és a másodfokú egyenlet – de ezeket én gondoltam végig, ezekre magam jöttem rá. Holott meggyőződésem, hogy ez lett volna az iskolai tanulásom lényege. Annak az ostoba hidrának a diffúz idegrendszerét kellett bemagolnom és a másodfokú egyenletek megoldóképletének használatát kellett gyakorolnom ahelyett, hogy a szerves fejlődés logikáját tanultam volna (többek között az idegrendszer példáján), és a jó megoldások mindegyikének a felderítési módját tanultam volna (többek között a másodfokú egyenlet példáján).

Persze logikát, gondolkodásmódot, tanulságok levonását nem lehet „úgy általában” tanulni, hanem csak konkrét témákon keresztül. Erről szól az a bejegyzésem, amelyiknek az a címe, hogy Ezen a következtetésemen magam is meglepődtem.

Az azonban biztos, hogy ehhez nem elő-emésztett tanulási tartalmak visszamondása kell, hanem gondolkodni tudás, problémamegoldási tudás.

Én azért szerettem a matematikát és a természettudományi tárgyakat, mert azokban – középiskolai szinten legalábbis – véleményeltérés esetén nagyon mindegy, hogy ki hány éves, milyen beosztású és kinek kicsodája: utánaszámolunk, elvégzünk egy kísérletet és rögtön kiderül, hogy mi a helyzet. És nem szégyen, ha akár a professzor mondja a középiskolásnak, hogy pardon, igazad van, én tévesztettem el. Az a szégyen, ha nem mondja.

Amikor tanár lettem, édesapám ezt a tanácsot adta nekem útravalóul: A rossz tanárt onnan lehet felismerni, hogy minden kérdésre tudja az egyetlen helyes választ. A jó tanár kicsit bizonytalan a dolgában, mert ismeri a válaszok pontatlanságát és érvényességi korlátait is. A nagyon jó tanár pedig akár nagyon bizonytalannak is tűnhet, mert a kérdésekre többféle olyan választ is ismer, amelyek jók lehetnek.

Én ebben a szellemben készülök arra, hogy elindítsam ezt az „egyik kedvenc tanárod vagyok”-sorozatot, amelyben órai dolgozatra készülő és szakdolgozatot író, középiskolás és doktorandusz, érettségizni vagy államvizsgázni akaró, tizenéves, korombéli vagy a kettő közti bármilyen korú tanulók számára – a hozzászólásaikkal együtt – egy-egy kulcsfontosságú tanulnivaló igazi tanulságait fogalmaznánk meg, önmagunknak és egymásnak.

Kockázata nincs, előnye viszont lehet: vágjunk bele!

Viszontlátásra a legközelebbi alkalommal!